karpat.in.ua

„GENIUS” Tehetséggondozó Hétvége kezdődött Beregszászban (videó)

Tehetséggondozás a humántudományok útján címmel honismereti képzés kezdődött Beregszászban január 3-án a „GENIUS” Jótékonysági Alapítvány szervezésében. A II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskolán tartott 45 órás képzésen a részt vevő általános és középiskolás diákokat a megyei és nemzetközi történelem-, magyar nyelv és irodalom versenyekre, illetve műveltségi vetélkedőkre készítik fel. A tehetséggondozó hétvége kiemelt témája idén a trianoni békediktátum.

A történelemből tartott foglalkozásokra a Kárpátaljai Magyar Pedagógusszövetség történelemvetélkedőjének helyezettjei, a magyar nyelv és irodalom foglalkozásokra pedig a Karádi László helyesírási, valamint a Drávai Gizella nyelvhasználati verseny helyezettjei kaptak meghívást, így tizennyolc tanintézményből mintegy hatvan diák vesz részt a január eleji tehetséggondozó hétvégén. A tanulás mellett csapatépítő foglalkozások, tematikus játékok is bekerültek a képzés programjába.

A program az Emberi Erőforrások Minisztériuma és a Nemzeti Tehetség Program támogatásával jött létre.