Megkapta a szükséges számú szavazatot a bejegyzett élettársi kapcsolatról szóló petíció

Megkapta a szükséges számú szavazatot a bejegyzett élettársi kapcsolatról szóló petíció

10:10 Április 28, 2023

Közélet 1634 2 хвилини

Українська

Az azonos nemű és ellenkező nemű párok bejegyzett élettársi kapcsolatát támogató petíció megkapta a szükséges 25 000 aláírást – jelentette a korrespondent.net az Elnöki Hivatal honlapjára hivatkozva. A petíciót most meg kell vizsgálnia Volodimir Zelenszkij államfőnek.

A bejegyzett élettársi kapcsolat intézményéről szóló 9103. számú törvényjavaslatot támogató petícióban hangsúlyozzák, hogy azok a párok, akik nem akarnak, vagy nem tudnak házasságot kötni, nem szerezhetnek ugyanolyan jogokat, mint a házasok. Ez vonatkozik mások mellett az azonos nemű párokra, köztük LMBT katonapárokra is.

A március 28-án benyújtott petíciónak Petro Zsiruha a kezdeményezője.

„A tervezet törvényként történő elfogadása megoldja a partnerek jogi státuszának, jogaiknak és kötelezettségeiknek, vagyonuk jogi szabályozásának problémáit, az örökléssel, a szociális védelemmel, az egyikük halálával vagy eltűnésével stb. kapcsolatos jogok kérdéseit” – áll a petícióban.

A szerző szerint Ukrajnának legalizálnia kell az azonos nemű és ellenkező nemű párok polgári élettársi kapcsolatát. „Megvédeni azokat, akik őt védik” – hangsúlyozza a dokumentum.

A korrespondent.net emlékeztet, hogy a 9103. számú törvényjavaslatot március 14-én iktatták a Legfelső Tanácsban. A dokumentum indítványozza a bejegyzett élettársi kapcsolat bevezetését két azonos vagy különböző nemű felnőtt önkéntes családi szövetségeként.

social
Kövessenek bennünket a közösségi oldalakon
subscribe
Szeretnéd olvasni a híreket akkor is, ha nem vagy internetközelben?

Iratkozz fel speciálisan erre a célra kialakított Telegram-csatornánkra, melyen teljes egészében megosztjuk cikkeinket! A telefonod háttérben futó üzemmódban fogja betölteni az aktuális híreket, így nem fogsz lemaradni a legfontosabb eseményekről!

Feliratkozás
subscribe
Feliratkozás
Iratkozzon fel
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a legaktuálisabb hírekről. Mi nem küldünk spam üzeneteket, ugyanis tiszteljük a magánéletét.
baner 1 baner 2
A nap hírei