Amerikai nyári szakmai gyakorlatra utazhatnak a Niagara Egyetem és a Rákóczi-főiskola közös képzésének legsikeresebb diákjai

Amerikai nyári szakmai gyakorlatra utazhatnak a Niagara Egyetem és a Rákóczi-főiskola közös képzésének legsikeresebb diákjai

19:40 Április 29, 2023

Közélet 1268 6 хвилин

‌Turizmus és vendéglátás képzést szervezett a II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola (II. RF KMF) az amerikai egyesült államokbeli Niagara Egyetemmel együttműködve február 16. – április 27. között a beregszászi főiskola földrajz, turizmus és angol szakos hallgatói számára. Az angol nyelvű kurzusra 35-en jelentkeztek, akik közül 32-en teljesítették sikeresen a képzést, így ők április 27-én kapták kézhez az ezt igazoló tanúsítványt.

Az eseményen dr. Váradi Natália, a II. RF KMF Felnőttképzési Központjának vezetője aláhúzta: érdekes, hogy az előadássorozathoz nemcsak diákok csatlakoztak, hanem a Rákóczi-főiskola 8 oktatója is. Elmondta, hogy a képzés célja a hallgatók szakmai fejlesztése mellett a kapcsolatépítés ösztönzése volt.

Az angol nyelvű tanúsítványokat prof. dr. Csernicskó István, a II. RF KMF rektora adta át a jelen lévő hallgatóknak és tanároknak.

„Nem lehet már bezárkózni, hiszen a tudomány, az oktatás, a világról való képünk olyan, hogy nem is tudunk bezárkózni. Éppen ezért intézményünk is nyitott és keresi az együttműködés lehetőségét a külföldi partnerekkel. Nyilván adódik az, hogy a Kárpát-medence magyar felsőoktatási intézményeivel kiváló a kapcsolatunk, adódik az, hogy a közeli európai országok egyetemeivel egész jó kapcsolatot ápolunk, viszont ez az első olyan oktatási együttműködés, amely transzatlanti keretben valósult meg, hiszen egy Amerikai Egyesült Államokban működő felsőoktatási intézménnyel működtünk együtt úgy, hogy egy angol nyelvű közös képzést hajtottunk végre a turizmus és vendéglátás témakörében” – emelte ki összegezve a képzést a főiskola rektora, majd hozzátette: „A turizmus szintén nemzetközi, így célszerű az, hogy a mi hallgatóink bepillantást nyerjenek abba, hogy hogyan is zajlik az oktatás más országokban, más egyetemeken, és az sem árt, ha elmélyülnek kicsit az angol szaknyelvben. Éppen ezért volt nagyon fontos és izgalmas számunkra az, hogy a Niagara Egyetemmel közösen tudtuk ezt a képzést megvalósítani. Ez nemcsak számunkra, mint felsőoktatási intézmény számára izgalmas és jó lehetőség, hanem a fiatalok számára is, hiszen ma már a határokon átnyúló együttműködés minden értelmiségi számára nyitott lehetőség, és mi ezt szeretnénk támogatni azzal is, hogy egyre több intézménnyel kötünk együttműködési szerződést, és nemcsak szerződést kötünk, hanem az együttműködés valóban meg is valósul, realizálódik konkrét programokban.”

A képzés során olyan neves szakemberek tartottak előadásokat, mint dr. Kurt A. Stahura, a Niagara Egyetem Vendéglátás, Sport- és Turizmusmenedzsment Tanszékének professzora, a Niagara Global Tourism Institute igazgatója, dr. Peter Forgach, Nyugat-New York tiszteletbeli magyar konzulja, Patrick Whalen, a Canadian/American Border Trade Alliance elnöke és vezérigazgatója, Nicholas Hurd, a Niagara Falls üzleti szövetség elnöke és Eliza Hajdu, aki a Niagara Egyetemen szerzett Master of Business Administration (MBA) végzettséget.

Peter Forgach közbenjárásával a képzést teljesítők közül kiválasztott hallgatók számára lehetőség nyílik részt venni a 2023. június 29. – július 17. között megvalósuló Külföldi Magyar Cserkészszövetség Fillmore-i Nyári Magyar Iskolatáborában. Az 1967 óta minden évben megszervezett táborban a hallgatók amerikai és kanadai magyar tanárokkal, kiváló cserkészvezetőkkel dolgozhatnak együtt és teljesíthetik nyári pedagógia szakmai gyakorlatukat. Az amerikai iskolatáborba való jelentkezés feltétele volt egy előzetesen benyújtott angol–magyar nyelvű szakmai önéletrajz, egy ajánló- és egy motivációs levél. Az öt szerencsés főiskolás hallgatót Peter Forgach és Tóth Kata, a tábor oktatásért felelős igazgatója online interjúbeszélgetés során választotta ki. A diákok részvételének költségeit (szállás, étkezés, repülőjegy) a Külföldi Magyar Cserkészszövetség és Peter Forgach fedezik.

A tervek szerint ez a képzés bár első alkalommal valósult meg, de nem egyszeri alkalom volt, ugyanis az amerikai partnerek és a Rákóczi-főiskola között már folynak az egyeztetések a program jövő évi kibővítéséről.

(CsA/Kárpátalja hetilap)

social
Kövessenek bennünket a közösségi oldalakon
subscribe
Szeretnéd olvasni a híreket akkor is, ha nem vagy internetközelben?

Iratkozz fel speciálisan erre a célra kialakított Telegram-csatornánkra, melyen teljes egészében megosztjuk cikkeinket! A telefonod háttérben futó üzemmódban fogja betölteni az aktuális híreket, így nem fogsz lemaradni a legfontosabb eseményekről!

Feliratkozás
subscribe
Feliratkozás
Iratkozzon fel
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a legaktuálisabb hírekről. Mi nem küldünk spam üzeneteket, ugyanis tiszteljük a magánéletét.
A nap hírei