Nagyon fontos a nagycsaládosok munkája Kárpátalján (videó)

Nagyon fontos a nagycsaládosok munkája Kárpátalján (videó)

15:15 Május 4, 2023

Közélet 1110 2 хвилини

A történelmi egyházak képviselőinek közös áhítatával és áldáskérésével, valamint a vezetők beszámolójával kezdődött a Kárpátaljai Magyar Nagycsaládosok Egyesülete helyi összekötőinek idei első találkozója Munkácson. A rendezvényen elhangzott, hogy a háborús helyzet ellenére sikerült szinte minden programot megvalósítani. Ezek célja, hogy a tagcsaládok, a házaspárok és a gyermekek is minél több minőségi időt tölthessenek együtt. A nagycsaládos egyesület életében fontos szerepet játszanak az összekötő családok, akik helyben segítenek a tagcsaládoknak a különféle programokra és rendezvényekre való jelentkezésben. A rendezvényen értékelték a már megvalósult programokat és megismerkedtek a következő negyedév során esedékes lehetőségekkel. Míg a szülők a programokról és az összekötő családokra váró feladatokról beszéltek, addig a gyerekek különféle kézműves foglalkozásokon és élménypedagógiai játékban vehettek részt. Ami pedig szervezet jövő negyedévi programjait illeti: ezek továbbra is a közösségépítésre és a tagcsaládok támogatására irányulnak majd.

social
Kövessenek bennünket a közösségi oldalakon
subscribe
Szeretnéd olvasni a híreket akkor is, ha nem vagy internetközelben?

Iratkozz fel speciálisan erre a célra kialakított Telegram-csatornánkra, melyen teljes egészében megosztjuk cikkeinket! A telefonod háttérben futó üzemmódban fogja betölteni az aktuális híreket, így nem fogsz lemaradni a legfontosabb eseményekről!

Feliratkozás
subscribe
Feliratkozás
Iratkozzon fel
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a legaktuálisabb hírekről. Mi nem küldünk spam üzeneteket, ugyanis tiszteljük a magánéletét.
A nap hírei