Több mint 8000 végzős diák jelentkezett a multidiszciplináris nemzeti tesztre (NMT) megyénkben – közölte Marjana Maruszinec, a megyei adminisztráció oktatási főosztályának vezetője.
Hozzátette, tavaly több mint 7000, idén pedig már 8000 jelentkezési kérelmet nyújtottak be.
„Nem csak a 11. évfolyamos diákokról beszélünk, hanem olyanokról is, akik szakképzés előtti vagy szakoktatási intézményekben tanulnak, illetve akiknek tavaly valamilyen okból kifolyólag nem sikerült letenni a multitesztet. Az oktatási minisztérium május 7-ig hosszabbította meg a regisztrációt, ez idő alatt a hiánypótlások benyújtása is zajlik” – magyarázta.
Elmondása szerint idén számos újítást vezettek be.
„Tavaly és tavalyelőtt is kiküldték a résztvevőknek a tanúsítványokat, a meghívókat, ám idén a résztvevők saját maguk nyomtatják ki azokat, majd ezekkel és a jelentkezési kérelemmel, illetve személyi igazolvánnyal kell érkezniük a tesztközpontokba, amelyek Ungváron, Munkácson, Beregszászban, Nagyszőlősön és Huszton működnek majd” – fejtette ki.