karpat.in.ua

Pályaorientációs nyílt nap a II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskolán (videó)

Pályaorientációs nyílt napot tartottak pénteken a II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskolán. A szervezők a szokásoktól eltérően nem csak az érettségizőket várták, most óvodásoktól és kisiskolásoktól is hangosak voltak a termek, akik különböző foglalkozásokon vehettek részt. A cél az volt, hogy megmutassák a fiataloknak, hogy mennyire szórakoztató lehet a tudomány és kedvet csináljanak nekik, hogy évekkel később a beregszászi főiskolát válasszák majd. Természetesen a több mint 700 résztvevő fiatal között voltak olyanok, is akik már idén a Rákóczi-főiskola hallgatói kívánnak lenni. Őket Tóth Attila, a felvételi bizottság felelős titkára tájékoztatta. A Kokas banda és az intézmény óvodapedagógus hallgatói népi játék foglalkozást tartottak, amelynek a tematikája a pünkösd volt. Természetesen nem maradhatott el a kézműves foglalkozás sem. A fiatalok az említetteken kívül rendhagyó órákon vehettek részt. A matematika szaktantermekben többek között megismerkedhettek a Rubiki kockával és a gömböccel, de rájöttek arra is, mennyire fontos a matematika akár egy társasjáték esetében is. A programok rotációs alapon működtek, így a fiatalok minden tanszék programjába betekinthettek. A főiskolán a jövőt építjük, de ehhez elengedhetetlen a minél színvonalasabb infrastruktúra is, amelynek egy újabb részét képezi majd a sportcentrumunk és tanuszodánk, amelynek építése folyamatban van, mondta Csernicskó István rektor.