karpat.in.ua

Csehország: ukrán menekültek énekelnek a hazájukért

A Napraforgó kórus jótékonysági koncerteken gyűjt pénzt, amiből tartós cikkeket vásárolnak, és a zoknitól a fogkeféig mindent hazaküldenek.

Napraforgó a neve annak a kórusnak, mely a csehországi Litomyslben alakult meg. Itt együtt énekelnek a hazájuktól és szeretteiktől távol élő ukrán nők és gyerekek és az őket befogadó helybéli cseh aszonyok. Gyerekkoruk ismert ukrán és cseh dalai mellett felcsendülnek lengyel dallamok is.

Azért énekelnek, hogy pénzt gyűjtsenek az ukrajnai rászorulóknak. A jótékonysági koncerteken saját termékeiket is árulják, például pólókat, táskákat, karszalagokat vagy ukrán motívumokkal díszített apró tárgyakat.

“ Kezdetben csak a gondolat volt meg. A közös éneklés, az öröm gondolata. Aztán kiderült, hogy az énekléssel és ezzel az örömmel pénzt is tudtunk keresni, amiből aztán tisztasági eszközöket, zoknikat tudtunk vásárolni, olyan dolgokat, amelyekre az ukrajnai embereknek szükségük van” – meséli Martina Sirova a Sonjasnyk kórus vezetője

A bevételből apró praktikus tárgyakat vesznek, mint például zseblámpákat, power bankokat, zoknikat, szárított élelmiszert vagy édességet. Olyasmit amire szükség van a harctéren épp úgy, mint az óvóhelyen. Az ukrán asszonyok a gyerekeikkel menekültek el, amikor a bombázások elkezdődtek.

„Amikor megszólaltak a szirénák, a gyerekeimmel azonnal lemenekültünk a mélygarázsba, főleg azért, hogy ne féljenek” – emlékszik vissza légiriadókra Lena Koinova a kórus egyik tagja.

A csomagokba, amit hazaküldenek, mindig egy-egy személyes üzenetet is elrejtenek azoknak, akik Ukrajna szabadságáért harcolnak, mint például ezt: „Vigyázzatok magatokra és egymásra, és győztesen térjetek vissza. Mi várunk rátok.”

Jiří Skácel, az Euronews helyszíni tudósítója egy ősi latin mondásra emlékeztet: „inter arma silent musae”. Háborúban hallgatnak a múzsák. Itt ezzel szemben a művészet ajándékot ad azoknak, akiknek szükségük van rá.
Forrás