Ukrajnában még idén módosul a járművezetői jogosítvány megszerzésének rendje – belügyminiszter

Ukrajnában még idén módosul a járművezetői jogosítvány megszerzésének rendje – belügyminiszter

16:51 Május 25, 2023

Közélet 1333 4 хвилини

Українська

Ukrajnában még az év végéig új rendszert vezetnek be a járművezetői jogosítványok megszerzésére, a változások érintik mind az elméleti, mind a gyakorlati vizsgákat – jelentette be csütörtökön Ihor Klimenko belügyminiszter az rbc.ua hírportálnak adott interjújában.

Klimenko elmondása szerint a Belügyminisztérium már előkészítette a vonatkozó módosításokat, és azokat 2023 végéig végre kell hajtani. Mint kifejtette, az új rendszerben az állampolgároknak nem lesz kötelező autósiskolában elméletet tanulniuk ahhoz, hogy jogosítványt szerezzenek. A vizsgára önállóan vagy korrepetitor oktató segítségével is fel lehet majd készülni – tette hozzá.

A belügyminiszter jelezte, hogy szigorítani fogják az ellenőrzést azokban az osztályokban is, ahol tanulók az elméleti vizsgát teszik. „Ennek a folyamatnak a technikai összetevőjére való tekintettel megtiltjuk, hogy illetéktelenek tartózkodjanak ezekben a tantermekben, egy helyett négy kamerát helyezünk el. Teljesen kiküszöböljük a „vakfoltok” lehetőségét. A kamerákból származó információkat a a Belügyminisztérium szerverein legalább egy hónapig fogjuk tárolni” – magyarázta.

Klimenko szerint Ukrajnában lecserélik azokat az autókat, amelyeken a gyakorlati vizsgát teszik. „Lesz Renault és Hyundai is. Nem elavult márkák, de biztosan nem lesznek Ladák, nem lesz szovjet autóipar. Az autók nem lesznek 5 évnél régebbi gyártásúak” – ígérte. Hozzátette: az autókban négy kamerát helyeznek el. Az egyik felül lesz, és megmutatja, hogy melyik pedált nyomja a sofőr és melyiket az oktató. Az elülső kamera mutatja az autó útját és a sofőr cselekedeteit, valamint hangfelvétel is készül – emelte ki.

„Az oktató minden utasítása rögzítésre kerül. Minden videót és hanganyagot legalább 30 napig tárolunk a szerverünkön. Ez mit tesz lehetővé? Lehetővé teszi, hogy bárki, aki sikeres vizsgát szeretne tenni, panaszt tehessen az oktató cselekedetei miatt” – magyarázta a miniszter.

Klimenko azt is közölte, hogy Ukrajnában csökken azoknak a szolgáltató központoknak a száma, ahol járművezetői vizsgát lehet tenni. Jelenleg 148 ilyen van Ukrajna-szerte, és csak 55 lesz, ezek új felszerelésekkel lesznek ellátva – mondta. „Sőt, már június 1-től elindítunk egy kísérletet Kijev, Odessza, Vinnica és Lemberg megyékben. Ez legalább 2 hónapig tart, amíg műszakilag újra fel tudjuk szerelni vizsgaközpontjainkat úgy, hogy láthatjuk, hogyan működik, így már szeptember-október folyamán országszerte használható lesz a rendszer” – hangsúlyozta.

A belügyminiszter szerint Ukrajnában megszüntetik az autók szakértői vizsgálatát. Ezt csak az első regisztráció során kell majd elvégezni – tette hozzá. „Fokozatosan megszűnik az is, hogy autóvásárláskor a szolgáltató központba kelljen menni, a műszaki kártyát és a rendszámot a szalonban lehet átvenni, később postán küldik meg” – mondta el Ihor Klimenko.

(vb/rbc.ua)

social
Kövessenek bennünket a közösségi oldalakon
subscribe
Szeretnéd olvasni a híreket akkor is, ha nem vagy internetközelben?

Iratkozz fel speciálisan erre a célra kialakított Telegram-csatornánkra, melyen teljes egészében megosztjuk cikkeinket! A telefonod háttérben futó üzemmódban fogja betölteni az aktuális híreket, így nem fogsz lemaradni a legfontosabb eseményekről!

Feliratkozás
subscribe
Feliratkozás
Iratkozzon fel
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a legaktuálisabb hírekről. Mi nem küldünk spam üzeneteket, ugyanis tiszteljük a magánéletét.
baner 1 baner 2
A nap hírei