Ma százéves Henry Kissinger, a történelem bizalmasa

Ma százéves Henry Kissinger, a történelem bizalmasa

21:41 Május 27, 2023

Közélet 735 9 хвилин

Mindent és mindenkit túlélt, minden szava ma is hírértékű, noha ötven éve nem részese a hatalomnak. Henry Kissinger, a legnagyobb reálpolitikus betöltötte ma a százat.

Urram, fannak idők, amikorr a zelnök is thúl messzi tut menni – mondja Henry Kissingert alakítva Oliver Stone Nixon című mozijában (koproducere: Andy Vajna) Paul Sorvino, bársonyos brooklyni tenorját cserélve ideiglenesen Kissinger rekedtes bajor basszusára. A szerep szerint ekkor – valamikor 1974-ben – éppen elköszön, hogy faképnél hagyja az Ovális irodában Richard Nixont, Amerika mind ez idáig egyetlen lemondatott elnökét. Akár csodaszámba is mehetne, hogy a német zsidó bevándorlóból elnökök legközelebbi munkatársává, nemzetbiztonsági tanácsadóvá és külügyminiszterré lett Kissinger hogyan élhette túl a Watergate-botrányt és Nixon bukását. De az ő esetében ez történetesen nem csoda: mindent és mindenkit túlélt. Már eszmélő gyerekként Hitlert, aki ki akarta irtani az olyanokat, mint ő, majd Amerika egymást követő háborúit, Jimmy Cartert leszámítva az összes kortársát, köztük Nixont és Sorvinót, illetve az egész borzalmas huszadik századot, amelynek, tegyük hozzá, maga is tevőleges alakítója volt. Henry Kissinger, a mai napig aktív és tiszta elméjű matuzsálem most szombaton tölti be a századik életévét.

Indokína, Chile, Pakisztán – Kissingert a világ legkülönbözőbb pontjain vádolták bűnökkel Amerika politikai manőverei miatt. Ám 1973-ban megosztott Nobel-békedíjat kapott a vietnami háborút lezáró párizsi békeszerződésért. Ez sem volt mentes az ellentmondásoktól; vietnami tárgyalópartnere, Le Dúc Tho nem fogadta el a sajátját, és a békekötés nem is bizonyult tartósnak. A históriát persze nemcsak a győztesek, hanem bizonyos értelemben a nagy túlélők is írják. Ahogy Malcolm Bradbury mondaná, a történelem bizalmasai, akiknek szavára már csak a túlélők jogán is figyel mindenki. Alighanem a történetírás is a realista szemléletű külpolitikai iskola nagyjaként emlékszik majd később vissza Kissingerre, elméletalkotóként és gyakorlati politikusként egyaránt.

Része volt ennek a hatalmi egyensúlyra épülő realizmusnak – amelynek egyébként a ma is uralkodó liberális szemlélettel ellentétben nem mélyek a gyökerei az amerikai gondolkodásban –, hogy szerinte sem Kínában, sem pedig Oroszországban nem ellenséget, hanem versenytársat kell látnia az Egyesült Államoknak.

Kissinger 1972-es pekingi látogatásának máig tart a hatása az amerikai–kínai kapcsolatokban, Nixon elnök vizitjére, amelyet előkészíteni volt hivatott, pedig utóbb operát írtak az amerikaiak. A pályafutásából csaknem fél évszázadot a hidegháborúban ledolgozó – és annak végül is a győztes csapatában szereplő – Kissinger úgy véli, a világrend nem épülhet szuperhatalmak szembenállására: „Az a felfogás, hogy Kína és az Egyesült Államok elkerülhetetlenül szembekerül egymással, feltételezi, hogy szemben álló tömbként kezelik egymást a Csendes-óceán térségében. Ez azonban mindkét oldal számára veszélyes. A jelenlegi világhelyzetben a stratégiai feszültség egyik oka a kínai félelem attól, hogy Amerika fel akarja tartóztatni Kínát – ugyanakkor az amerikaiak attól tartanak, hogy Kína megkísérli kiszorítani az Egyesült Államokat Ázsiából.”

Borhi László diplomáciatörténész ír arról: ahogy Kissinger a világpolitikát is sakkjátszmának tekintette, Kelet-Európához, a szovjet befolyási övezethez is ezzel a szemlélettel közelített. Így aztán Magyarországhoz is, noha hazánk az 1970-es években sem állt a Fehér Ház külpolitikájának középpontjában. Mindenesetre Kissinger ragaszkodott ahhoz, hogy Washingtonnak Romániát előbbre kell sorolnia Magyarországhoz képest, de „amennyiben Magyarország nem tanúsít különös rosszindulatot az Egyesült Államok iránt, és nem támadja meg valamelyik szomszédját, mód van a kapcsolatok fejlesztésére”. Érdekes módon 1975-ös kelet-európai útján Kissinger kihagyta Budapestet, ahová csak helyettesét, Robert Ingersollt küldte. Ebben is megmutatkozhat a kissingeri reálpolitika. „Nem biztos, hogy Magyarország érdektelensége vagy a kapcsolatok nem kielégítő állapota miatt [történt így]” – írja Borhi.

Könnyen lehet, hogy a State Department (ti. az amerikai külügyminisztérium) által elfogadott politikai irányvonal érvényesült, mely szerint nem akarták látványosan támogatni a magyar reformokat, nehogy szemet szúrjon a szovjeteknek.

Nekünk örökkévalóságnak tűnik, de egy ennyire hosszú életű ember pályáján nem az, hogy Kissinger csaknem ötven éve nem része már a hatalomnak. Olyan nemzetbiztonsági tanácsadók követték később a poszton, mint Brent Scowcroft, Zbigniew Brzezinski vagy Colin Powell. (Mind fiatalabbak voltak nála, de már nem élnek.) Véleményét mindenesetre ma is kikérik, minden szava hírértékű. A napokban például arról beszélt, a világnak öt-tíz éve van a harmadik világháború elkerülésére. Az idealista szemléletű washingtoni és európai külpolitikával szemben a diplomácia doyenje az oroszokkal való megbékélést is szorgalmazza, sőt az idei tárgyalásokat is valószínűnek tartja az immár tizenhatodik hónapja tartó ukrajnai háborúval kapcsolatban. Nem Kissinger hibája, hogy a fejlett világ egyelőre nem hajlandó túllépni a béke javára bizonyos, talán soha el nem érhető eszményeken, ennek érdekében és a múlt hétvégi G7-csúcson elhangzottak szerint is a Moszkvával való további hadakozásra sarkallja Ukrajnát. Pedig, ahogy ő maga mondta, annak az országnak, amely morális tökélyre törekszik a külpolitikájában, a végén sem tökély, sem biztonság nem lesz a jussa. Egybecseng ezzel, hogy ha Kissinger maga választhatná meg az amerikai elnököt, akkor – mint régebben fogalmazott – Li Kuang-jao szingapúri miniszterelnök, az a reálpolitikus lenne az, aki elmaradott brit gyarmatból változtatta hazáját fejlett országgá. Az eddigiek fényében talán nem meglepő, hogy azóta Li sincs már az élők sorában. Mindenesetre a ma is élő reálpolitikusok közül a világ legnagyobb hatású diplomata-gondolkodója immár a második évszázadát kezdheti, mégpedig megrendült egészsége mellett is rendszeres munkával. Amennyiben pedig egy régebbi szellemessége továbbra is megállja a helyét, akkor a jövő héten nem törhet ki újabb válság, mert már tele a naptára…

Magyar Nemzet

social
Kövessenek bennünket a közösségi oldalakon
subscribe
Szeretnéd olvasni a híreket akkor is, ha nem vagy internetközelben?

Iratkozz fel speciálisan erre a célra kialakított Telegram-csatornánkra, melyen teljes egészében megosztjuk cikkeinket! A telefonod háttérben futó üzemmódban fogja betölteni az aktuális híreket, így nem fogsz lemaradni a legfontosabb eseményekről!

Feliratkozás
subscribe
Feliratkozás
Iratkozzon fel
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a legaktuálisabb hírekről. Mi nem küldünk spam üzeneteket, ugyanis tiszteljük a magánéletét.
A nap hírei