Júliustól 50 százalékkal nő az egészségügyi dolgozók fizetése – Sztepanov (videó)

Júliustól 50 százalékkal nő az egészségügyi dolgozók fizetése – Sztepanov (videó)

11:56 Május 15, 2020

Közélet 4500 3 хвилини

Українська

Az Egészségügyi Minisztérium az egészségügyi dolgozók fizetésének 50 %-os emelését tervezi júliustól – közölte Makszim Sztepanov egészségügyi miniszter pénteki sajtótájékoztatóján, adta hírül az Ukrajinszka Pravda hírportál.

A tárcavezető elmondta, nem tud arról, hogy valahol 10 ezer hrivnya lenne az egészségügyiek fizetése, az ugyanis a 6–7 ezres szinten van. „50 %-kal meg kell emelni a fizetést az idei márciusi mértékhez képest” – tette hozzá, megjegyezve, hogy ez fontos eleme az egészségügyi reformnak, hiszen a fizetésemelés után a dolgozók egészen másképp állnak majd a munkához, másképp nyújtják az orvosi segítséget.

Kérdésre válaszolva a miniszter kifejtette, támogatja, hogy mindenki maga választhassa meg az orvosát. Helyesnek nevezte, hogy megfelelő ellátási szint mellett az orvosok között versengés legyen, amelyben mindegyikük kiteljesedhet.

Sztepanov azt is elmondta, hogy a kórházak készen állnak az egészségügyi reform második szakaszára, és legalább annyi pénzt kell kapniuk, mint 2019-ben. Emlékeztetett rá, hogy az egészségügy egész ágazatai katasztrofális képet mutattak, 332 egészségügyi intézményt fenyegetett a bezárás veszélye, mert a szükséges finanszírozásnak kevesebb mint felét kapták, és 50 ezer munkatárs kerülhetett volna utcára. Megengedhetetlen, hogy a reformnak ilyen eredménye legyen – hangsúlyozta. Biztosítani kell a finanszírozást a 2019-esnél nem alacsonyabb szinten, a hatályos törvények keretei között, amikor van megfelelő jogszabály az egészségügyi garanciákat biztosító programról – mutatott rá az egészségügyi miniszter.

(vb/pravda.com.ua)

social
Kövessenek bennünket a közösségi oldalakon
subscribe
Szeretnéd olvasni a híreket akkor is, ha nem vagy internetközelben?

Iratkozz fel speciálisan erre a célra kialakított Telegram-csatornánkra, melyen teljes egészében megosztjuk cikkeinket! A telefonod háttérben futó üzemmódban fogja betölteni az aktuális híreket, így nem fogsz lemaradni a legfontosabb eseményekről!

Feliratkozás
subscribe
Feliratkozás
Iratkozzon fel
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a legaktuálisabb hírekről. Mi nem küldünk spam üzeneteket, ugyanis tiszteljük a magánéletét.
baner 1 baner 2
A nap hírei