karpat.in.ua

Két kígyómarás is történt Kárpátalján

A hőség beköszöntével Kárpátalján már két viperacsípéses esetet regisztráltak – Volócon és Ökörmezőn. Az áldozatok állapota kielégítő, kórházi kezelésre nem volt szükség.

A hírt a megyei katonai adminisztráció közölte.

Miroszlav Bileckij, a megye vezetőjének első helyettese elmondta, hogy tavaly 28-an, köztük 5 gyermek fordult orvoshoz hasonló esettel. A vipera az egyetlen mérgező kígyófaj a régióban.

„A végzetes esetek rendkívül ritkán fordulnak elő, de ez nem a méregnek köszönhető, hanem az általa kiváltott reakcióknak: allergia, meglévő betegségek szövődményei, stb.” – mondta el.

Az Egészségügyi Világszervezet szerint a világon évente százezer ember hal meg kígyómarás miatt, és ott vannak azok is, akik túlélték ugyan az esetet, de maradandó károsodást szenvedtek, például amputálni kellett valamelyik végtagjukat. Mindezek ellenére a kígyóktól nem rettegni kell, nem is homokba dugni a fejünket, hanem tájékozódni, okosan felkészülni a vészhelyzetekre, de legfőképpen: elkerülni a csúszómászókkal történő találkozást.

Teendők kígyómarás esetén:

Amennyiben valakit kígyómarás ér, a legfontosabb, hogy a megmart egyént eltávolítsuk a kígyó közeléből. Azonnal orvosi segítséget kell hívni, vagy a beteget kórházba szállítani!

A sérültet lehetőleg fektetni kell, és a megmart területet nyugalomba helyezni, és rögzíteni (de nem szorosan!) A megmart végtagról a gyűrűket, órát és az esetleg szorító ruhadarabokat le kell venni. A seb ellátása szappanos vagy alkoholos lemosást követően kizárólag steril sebfedésből álljon. Próbálja meg megjegyezni a kígyó kinézetét, hogy az orvosoknak le tudja írni!