Ez csak természetes: fekete színészek játsszák az őshonos, szőke svédeket egy történelmi filmben

Ez csak természetes: fekete színészek játsszák az őshonos, szőke svédeket egy történelmi filmben

21:48 Június 2, 2023

Közélet 2283 5 хвилин

A Historien om Sverige (Svédország története) című műsort az állami tulajdonú médiatársaság eddigi legnagyobb történelmi műsoraként jellemezték. A tízórás és tíz részesre tervezett dráma-dokumentumfilmet idén ősszel kezdik sugározni, és a tervek szerint Svédország történetét mutatják be a jégkorszaktól napjainkig. A köztévé által finanszírozott filmben afrikai származású színészeknek osztották ki a főbb szerepeket.

A tévésorozat neve és témája is azonos Herman Lindqvist ugyanerről az időszakról szóló 11 részes népszerű tudományos könyvével, annyi különbséggel, hogy a könyvben szó sincsen az „afro-svédekről”.

A svéd közmédia ugyanis a hét elején mutatta be az új sorozat előzetesét, amelyből kiderült, hogy a sorozatban a svédeket játszó színészek sötét bőrű afrikaiak. Ez heves reakciókat váltott ki a közösségi médiában, és sokan azt a kérdést szegezték az állami médiumhoz, hogy a tények, vagy pedig a propaganda szolgálatában áll – hívja fel rá a figyelmet a Samnytt svéd hírportál. A színészek kiválasztása arra a hipotézisre utal, amely szerint a jégkorszak után Skandináviát benépesítő első emberek sötétebbek voltak, mint a mai svédek, ami különösen baloldali körökben népszerű elképzelés, azonban ezt a hipotézist semmilyen konkrét tény sem támasztja alá.

A svéd közmédia a felmerülő kérdésekkel kapcsolatban azt válaszolta, hogy a történelmi korokban élő személyek ábrázolása a tudományos közösség konszenzusán alapul arról, hogy miként néztek ki az első svédek.

Nemrég egyébként egy másik filmet is bemutatott a svéd közmédia, amely többeknél kiverte a biztosítékot. A kisfilm ugyanis arról szól, hogy egy iskolai reklám készítői között vita alakul ki arról, hogy a hirdetés „túl fehér lett”.

A dokumentumfilmre visszatérve, nem ez az első eset, amikor felháborodást okoz, hogy nem valósághűen jelenítik meg a történelmi személyeket.

My Website

Óriási felháborodás és végül óriási bukás lett a Netflix dukodrámája, amely Kleopátráról szól, akit egy fekete színésznő alakít. A Kleopátra királynő értékelése az IMDb-n: 1/10, 55 ezer néző pontozta, az oldal statisztikájából egyebek mellett az is kiderül, hogy a legtöbb negatív szavazatot Egyiptomból kapta. A Rotten Tomatoes-on 2 százalékos nézettségi pontszámot ért el. A Google szerint pedig a netflixezők mindössze 3 százalékának tetszett ez a sorozat.

Nehéz komolyan venni ezt a dokumentumfilmet, amikor szinte minden jelenetben vannak hibák. […] Az udvarban nem egyiptomiul, hanem görögül beszéltek – írta egy kommentelő a Rotten Tomatoes-on.

Támogatom a kreatív szabadságot a filmekkel/tévével kapcsolatban… de úgy tenni, mintha ez egy tényszerű dokumentumfilm lenne, arrogáns és tiszteletlen. Ami a dokumentumfilmet illeti, a pontatlanságok mennyisége lehetetlenné teszi, hogy komolyan vegyük. Lenyűgöző, hogy az alkotók azt hitték, hogy a közönség elég hülye ahhoz, hogy elfogadja ezt a maszlagot – kritizált egy másik felhasználó. Mahmoud al-Semary egyiptomi ügyvéd a „Kleopátra királynő” dokumentumfilm előzetesének megjelenése után ráadásul keresetet nyújtott be az ügyészséghez a Netflix egyiptomi platformjának leállításáért.

Az egyiptomi ügyvéd a film készítőinek felelősségre vonását követelte, valamint a Netflix vezetőségét hibáztatta, amiért részt vettek „ebben a bűncselekményben”.

(origo.hu)

social
Kövessenek bennünket a közösségi oldalakon
subscribe
Szeretnéd olvasni a híreket akkor is, ha nem vagy internetközelben?

Iratkozz fel speciálisan erre a célra kialakított Telegram-csatornánkra, melyen teljes egészében megosztjuk cikkeinket! A telefonod háttérben futó üzemmódban fogja betölteni az aktuális híreket, így nem fogsz lemaradni a legfontosabb eseményekről!

Feliratkozás
subscribe
Feliratkozás
Iratkozzon fel
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a legaktuálisabb hírekről. Mi nem küldünk spam üzeneteket, ugyanis tiszteljük a magánéletét.
baner 1 baner 2
A nap hírei