Elárasztják a menekülő oroszok az országot, amit csak Törökország ismer el

Elárasztják a menekülő oroszok az országot, amit csak Törökország ismer el

20:20 Június 6, 2023

Közélet 1149 4 хвилини

Українська

Rekordszámú orosz jelent meg Észak-Cipruson, elsősorban a háború és a katonai behívó elől menekülve, másrészt az üzleti lehetőségeket is szem előtt tartva. Az országot Törökországon kívül senki nem ismeri el, gazdaságának sokat jelenthetnek a dúsgazdag betelepülők.

Miközben Ciprus évente eurószázmilliókat veszít(het) az Oroszországot érintő szankciók, elsősorban az orosz turisták utazását megnehezítő tiltások miatt, addig a kizárólag Törökország által elismert állam, Észak-Ciprus gazdaságát egyre inkább erősítik a háború – és a katonai behívó – elől menekülő és ott letelepedő gazdag oroszok.

Az északi területet 1974-ben foglalták el a török katonák, azóta Észak-Ciprus teljes embargó alatt áll, kizárólag Törökországból érkezhet és oda távozhat minden áru, és repülőgépet is csak onnan fogadhat a Nicosiától nem messze lévő Ercan nemzetközi repülőtér. Amely egyre forgalmasabb, immár hat török városból, köztük Antalyából és Isztambulból érkeznek járatok, azokon meg sok-sok orosz: 2022-ben 30 ezer állampolgár landolt a 300 ezer lakosú országban, ami hatszor több, mint egy évvel korábban, idén pedig további jelentős növekedést várnak.

Nem véletlen, hogy Vlagyimir Putyin korábban azt ígérte, lesz egyenes járat Oroszország és Észak-Ciprus között, ő az ott élő, a háború előtt 10 ezresre saccolt orosz kisebbség érdekeire hivatkozott – a déli részen egyelőre nem landolhatnak a járataik. A gazdag oroszok lelkesedése érthető, hiszen a török hadsereg a sziget turisztikai értelemben vett legjobb részét foglalta el csaknem 50 éve, és a terület a déli résztől eltérően alig beépített, így számos lehetőség adódik az ingatlanpiacon (is). (Nem is beszélve a hatalmas gázmezőről.)

Épülnek is a szállodák és luxusvillák egymás után, a helyiek pedig azt mondják, miközben a délieknek olykor nyűg az egyre nagyobb számú orosz kisebbség, ráadásul sokan csak nyaralni és „tombolni” utaznak oda, addig északon letelepednek és békésen élnek a szerintük zárkózott oroszok, akik sokat segíthetnek a helyi vállalkozások életben tartásában.

Az északi részen élő törökök arról is beszámoltak, hogy az oroszok szeretnek közösségben élni, több városban is kialakult már egy „orosz zóna”, néhány közülük abszolút zárt, biztonsági őr vigyáz arra, hogy csak az ott lakók mehessenek be.

Viszont nagy örömmel fogyasztanak sokat és drágán a helyi éttermekben, ugyanúgy használják a tengerparti szolgáltatásokat, mint a turisták, összességében pedig „nincs velük baj”.

Észak-Ciprusra egyébként nem csupán az ercani repülőtéren keresztül vezet az út, a nicosiai, ENSZ által biztosított határon is sok turista halad át gyalogosan délről, ám legfeljebb egy teljes napra. Az ott alvás, majd visszatérés délre kockázatos: ha kiderül, hogy a látogató olyan épületben aludt, amit ciprusi állampolgártól vettek el a törökök 1974-ben, akkor megtagadhatják a beengedést az országba.

(vg.hu)

social
Kövessenek bennünket a közösségi oldalakon
subscribe
Szeretnéd olvasni a híreket akkor is, ha nem vagy internetközelben?

Iratkozz fel speciálisan erre a célra kialakított Telegram-csatornánkra, melyen teljes egészében megosztjuk cikkeinket! A telefonod háttérben futó üzemmódban fogja betölteni az aktuális híreket, így nem fogsz lemaradni a legfontosabb eseményekről!

Feliratkozás
subscribe
Feliratkozás
Iratkozzon fel
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a legaktuálisabb hírekről. Mi nem küldünk spam üzeneteket, ugyanis tiszteljük a magánéletét.
baner 1 baner 2
A nap hírei