Smihal: a pilóták csoportjai már elindultak a nagy-britanniai kiképzésre

Smihal: a pilóták csoportjai már elindultak a nagy-britanniai kiképzésre

15:11 Június 6, 2023

Közélet 1538 2 хвилини

Українська

Nagy-Britannia nem rendelkezik azokkal az F-16-os vadászgépekkel, amelyeket Ukrajna kér. Az ország hatóságai azonban beleegyeztek az ukrán pilóták kiképzésébe.

Ukrajnából már elindultak Nagy-Britanniába a nyugati vadászgépek irányításával kapcsolatos képzésre a pilóták első csoportjai, jelentette be Denisz Smihal miniszterelnök a Telegramon június 5-én.

Elmondta, hogy találkozott James Cleverley brit külügyminiszterrel. A találkozó főbb témái a fegyveres támogatás, Ukrajna újjáépítése és a NATO-ba való integráció voltak.

„Köszönöm a megingathatatlan támogatást. A vezető szerepet a vadászgépkoalíció létrehozásában és a hajlandóságot pilótáink kiképzésére. Az első csoportok már elindultak Nagy-Britanniába” – írta Smihal.

Hozzátette, hogy a csatatéren harcoló fegyveres erőket a nyugati normák szerint építik újjá. Ezért a szövetség csúcstalálkozóján, amelyet július 11–12-én Vilniusban tartanak, hazánknak meg kell ismernie a NATO jövőjét.

Smihal felszólította a brit minisztert, hogy szigorítsa meg az Oroszország elleni szankciókat, többek között a kettős célú áruk exportját illetően.

„Üdvözöljük Nagy-Britannia részvételét a gyors újjáépítésben. Többek között hat híd helyreállításában a kijevi régióban. Számítunk a kompenzációs mechanizmus gyors kidolgozására. Oroszországnak fizetnie kell mindenrombolásért” – tette hozzá a kormányfő.

 

social
Kövessenek bennünket a közösségi oldalakon
subscribe
Szeretnéd olvasni a híreket akkor is, ha nem vagy internetközelben?

Iratkozz fel speciálisan erre a célra kialakított Telegram-csatornánkra, melyen teljes egészében megosztjuk cikkeinket! A telefonod háttérben futó üzemmódban fogja betölteni az aktuális híreket, így nem fogsz lemaradni a legfontosabb eseményekről!

Feliratkozás
subscribe
Feliratkozás
Iratkozzon fel
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a legaktuálisabb hírekről. Mi nem küldünk spam üzeneteket, ugyanis tiszteljük a magánéletét.
baner 1 baner 2
A nap hírei