karpat.in.ua

Az elsők között érkezett a magyar segítség a gátrobbantás áldozatainak

Magyarország ismét az elsők között sietett Ukrajna segítségére a Nova Kahovka-i gátrobbantás után, amely miatt több tízezer embert kellett evakuálni.

Lehel László, az Ökumenikus Segélyszervezet elnök-igazgatója éppen a súlyosan érintett Herszon és környéke körül tett látogatást, amikor a katasztrófa megtörtént, így a helyszínről azonnal részt vehetett a koordinációban.

– Az emberek menekülnek a térségből, de a tragédia ellenére a többségük nem megy messzire, legfeljebb Mikolajivig vagy Odesszáig. Az ő elszállásolásukat a legsürgetőbb megoldani. Folyamatos kapcsolatban vagyunk a kormányzósággal, sorra látogatjuk a közösségi helyeket, felmérjük, hogy mire van szükségük – mondta el Lehel Lászlót.

Magyarország ismét a legelsők között sietett a bajbajutottak segítésére, amiben nagy szerepe volt annak, hogy már hosszú évek óta jelen vannak a térségben. – Tárgyalásaim során mindenütt nagyon örültek a magyaroknak – tette hozzá. Az Ökumenikus Segélyszervezet szerdai közleményéből kiderül, partnerszervezetükön keresztül első körben azonnali segítséget nyújtottak 350 bajba jutott háztartásnak: elsősegélykészletet, valamint zseblámpát, telefon- és laptoptöltőket, gyertyát, takarót tartalmaznak, ami nagy segítség az érintett, illetve evakuált lakosoknak, hiszen várhatóan nem lesznek közműszolgáltatások – víz, villany, gáz – bizonytalan ideig a térségben. Azóta újabb szállítmányok indultak útnak.

Elindítottunk egy húsztonnás szállítmányt, csütörtök délután már el is hagyta Beregszászt. Ilyenkor a tartós élelmiszer és a higiéniai felszerelés a legfontosabb. A legegyszerűbb dolgokra kell gondolni, amit a nagy sietségben nincs idő összekapni a menekülőknek: szappan, fogkefe, mosószer, törölköző, WC-papír – sorolta Lehel László, hogy mi ilyenkor a prioritás.

My Website

Az elnök-igazgató szerint azonban közben már a jövőre is gondolnak, igyekeznek a helyszínen beszerezni azokat a felszereléseket, amelyek egy árvíz után szükségesek lehetnek, például gumicsizmákat, fertőtlenítőszereket, vagy szivattyúkat a pangó víz eltávolítására. Ehhez Magyarországon gyűjtést is indítottak. Sőt, a háború utáni időszakkal is terveznek: egy herszoni partnerszervezetüknek korábban annyira megtetszett a magyar rendszer, hogy annak mintájára – magyar támogatással – anya- és krízisotthont építettek, amely reményeik szerint újraindulhat.

Elárulta azt is, hogy alig egy órányira Herszontól, Mikolajivban apró, mintegy 30 fős magyar közösség is él, akiket szintén segélyszállítmánnyal támogattak.

(hirado.hu)