A megyei tanács vezetője tájékoztatta Magyar Leventét a hulladékválogató építésének menetéről

A megyei tanács vezetője tájékoztatta Magyar Leventét a hulladékválogató építésének menetéről

11:04 Június 9, 2023

Közélet 2262 2 хвилини

Українська

Magyarország küldöttsége Magyar Leventével,  Magyarország Külgazdasági és Külügyminisztériumának gazdaságdiplomáciáért felelős államtitkárával az élen ellátogattak a beregszászi járási Jánosiban épülő szemétválogató üzem területére. Volodimir Csubirko, a megyei tanács vezetője ismertette a jelenlévőkkel az üzem építésének menetét.

Jelenleg a gyár első része beépítésének előkészületei folynak: épül egy hulladéklerakó, amely több réteg talajt és speciális keverékeket tartalmaz.

A főépület körül gépek elhelyezésére szolgáló telepet építenek, és már kiépült a terület, ahol a kivitelezők laknak majd.

A teljes építkezése terület mintegy 30 hektárt tesz ki. Magyarország kormánya már az ukrajnai háború kitörése után további 2,5 millió eurót különített el az üzem befejezésére. A projekt szerint az üzem építését ez év végére be kell fejezni.

social
Kövessenek bennünket a közösségi oldalakon
subscribe
Szeretnéd olvasni a híreket akkor is, ha nem vagy internetközelben?

Iratkozz fel speciálisan erre a célra kialakított Telegram-csatornánkra, melyen teljes egészében megosztjuk cikkeinket! A telefonod háttérben futó üzemmódban fogja betölteni az aktuális híreket, így nem fogsz lemaradni a legfontosabb eseményekről!

Feliratkozás
subscribe
Feliratkozás
Iratkozzon fel
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a legaktuálisabb hírekről. Mi nem küldünk spam üzeneteket, ugyanis tiszteljük a magánéletét.
A nap hírei