karpat.in.ua

A katonai szolgálatra korlátozottan alkalmas személyek is kaphatnak behívót, hogy orvosi vizsgálaton essenek át

Ha a hadköteles állampolgár katonakönyvében „korlátozottan alkalmas” bejegyzés szerepel, akkor is kézbesíthetnek neki hadiállapot idején, és ilyenkor kötelező megjelenniük a katonaorvosi bizottság előtt ismételt orvosi vizsgálatra – közölte hétfőn Andrij Karpenko ügyvéd az rbc.ua hírportálnak nyilatkozva.

Mint az ügyvéd elmondta, Ukrajnában a sorkötelesek, tartalékosok és hadkötelesek egészségi állapotának felmérésére vonatkozó szabályokat az Ukrajna fegyveres erőiben végzett katonai egészségügyi vizsgálatról szóló 402. számú rendelet írja elő. Ez a tavaszi és őszi behívás idején a sorkötelesekre, valamint általános vagy részleges mozgósítás idején a hadkötelesekre és tartalékosokra vonatkozik – tette hozzá.

Karpenko kifejtette, hogy a katonai szolgálatra való alkalmatlanság három kategóriája létezik: korlátozott alkalmasság, békeidőben katonai szolgálatra alkalmatlan, háborúban korlátozottan alkalmas, katonai szolgálatra alkalmatlan, a katonai nyilvántartásból történő kizárással.

Az ügyvéd azt is elmondta, hogy minden 18 és 60 év közötti férfi kaphat behívót a területi toborzó és szociális támogatási központtól. Ott kötelező jelleggel elküldik őket a katonai orvosi bizottság elé vizsgálatra – fűzte hozzá. „Általánosságban elmondható, hogy a katonai orvosi bizottság diagnózisa 12 hónapig érvényes. A hadiállapot alatt még a tervezetten, röviddel a mozgósítás előtt katonaorvosi vizsgálaton átesők is ismételt orvosi vizsgálaton mennek át. Az eltelt időszakban a körülmények megváltozhatnak, és olyan személy, aki a korábban alkalmasnak volt minősítve, halasztást kaphat, vagy éppen ellenkezőleg. Tehát a területi toborzási és szociális támogatási központoknak új katonaorvosi vizsgálatot kell elrendelniük a hadköteles állampolgár számára, ha eltelt 12 hónap legutóbbi vizsgálat óta” – magyarázta Andrij Karpenko, megjegyezve, hogy ha valaki nem ért egyet a katonai orvosi bizottság döntésével, akkor az megfellebbezhető.

(vb/rbc.ua)