Az F-16-osok gyártója készen áll az ukrán pilóták kiképzésére

Az F-16-osok gyártója készen áll az ukrán pilóták kiképzésére

16:28 Június 20, 2023

Közélet 1857 3 хвилини

Українська

Frank Saint John, a Lockheed Martin operatív igazgatója bejelentette, hogy az F-16-os vadászgépek gyártója, készen áll segíteni az ukrán pilótáknak a kiképzésben és a gépek karbantartásában, ha a NATO-országok beleegyeznek, hogy átadják a gépeket Ukrajnának – számolt be a Holosz Ameriki.

„Mi nemcsak az új F-16-osok átadására vagyunk készek, hanem arra is, hogy kiképzést, felszereléseket és rendszert biztosítsunk” – mondta Saint John.

Hangsúlyozta, hogy a döntés csak Ukrajna, az USA és más nyugati szövetségesek közötti tárgyalások eredményeként születhet meg. A Lockheed Martin, a Pentagon legnagyobb védelmi vállalata közvetlenül nem vesz részt ezekben a tárgyalásokban.

Saint John megjegyezte, hogy az ukrán hadsereg „hihetetlen tanulási képességről tett tanúbizonyságot”.

A Lockheed fegyverei, beleértve a GMLRS irányított rakéta-rendszert és a Javelin rakétákat, segítettek megerősíteni az ukrán hadseregnek harctéri pozícióit.

Saint John elmondása szerint az ukránok „nagyon gyorsan elsajátították ezeknek a rendszereknek a használatát, és nagy hatékonysággal használják őket, így teljesen biztos vagyok benne, hogy az ukrán pilóták elsajátítják az F-16-ost, és rövid időn belül nagyon hatékonyan tudják azokat alkalmazni”.

Bár a képzést és a technikai támogatást egy harmadik országban valósítják meg, a Lockheed hosszú távon fontolóra veheti egy bázis létrehozását Ukrajnában vagy annak közelében a háború befejezését követően.  Jelenleg mintegy 3000 F-16-os vadászgép áll szolgálatban szerte a világon. A Lockheed a repülőgépgyártás növelését tervezi Greenville-ben, Dél-Karolinában. Várhatóan az elkövetkezendő években a tervek szerint havonta négy vadászgépet tud majd legyártani.

social
Kövessenek bennünket a közösségi oldalakon
subscribe
Szeretnéd olvasni a híreket akkor is, ha nem vagy internetközelben?

Iratkozz fel speciálisan erre a célra kialakított Telegram-csatornánkra, melyen teljes egészében megosztjuk cikkeinket! A telefonod háttérben futó üzemmódban fogja betölteni az aktuális híreket, így nem fogsz lemaradni a legfontosabb eseményekről!

Feliratkozás
subscribe
Feliratkozás
Iratkozzon fel
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a legaktuálisabb hírekről. Mi nem küldünk spam üzeneteket, ugyanis tiszteljük a magánéletét.
A nap hírei