karpat.in.ua

Horváth Anna alkotóhetet szervezett a KMNE

Közel ötven fiatal vett részt a Kárpátaljai Magyar Nagycsaládosok Egyesülete (KMNE) által szervezett Horváth Anna napközis alkotóhét alkalmával. Az esemény során a fiatalok kipróbálhatták a viaszkarcolást, gyurmázást, korongozást és a festészetben is elmélyülhettek.

Tarpai József, a KMNE elnöke, az alkotóhét megálmodója elmondta: „Horváth Annát elsősorban keramikusként tartják számon, azonban a kisplasztika, a festészet és a grafika terén is jelentőset alkotott. A hét folyamán a táborba érkező diákok kiváló mentorok segítségével  kipróbálhatták magukat ezen tevékenységek valamelyikében. Az elnök elmondta, hogy céljuk, hogy a kivételes tehetségű művésznő szellemi öröksége a beregszászi fiatalokban ‒ akik érdeklődnek a képzőművészet iránt ‒ tovább éljen.”

A tábor első napján Hubal Ljudmila ungvári iparművész közreműködésével a fiatalok agyagból különböző állatgrafikákat készíthettek el, másnap a nagydobronyi Hidi Endre keramikus segítségével a korongozással ismerkedhettek meg közelebbről. Matl Péter, munkácsi szobrászművésszel gyurmából készítettek különböző figurákat, majd zárásként Homoki Gábor tiszapéterfalvi festő a festészet rejtelmeibe avatta be a gyerekeket.

Az alkotóhét vezérgondolata kapcsán Matl Péter így nyilatkozott: „A hét folyamán igyekeztünk a fiatalokat arra buzdítani, hogy legyenek nyitottak a világ felé, és érzéseiket, gondolataikat próbálják megfogalmazni a művészet nyelve által. Nem biztos, hogy mindenkiből nagy művész válik, de mindenképp fontos, hogy minél több olyan technikát próbáljanak ki, amely közel áll hozzájuk. A művészet megismerése, az alkotási folyamat segít mindabban, hogy a fiatalok kiteljesedjenek.

A programra 6‒16 év közötti fiatalok jelentkezhettek. A hét folyamán a Petőfi-centenárium kapcsán a költőóriás alkotásaihoz is készítettek különböző illusztrációkat, de éltere kelt Pókember, a Gyöngyhajú lány, Tüskevár Matula bácsija és számos érdekes figura, valamint illusztráció is.

(ev/Kárpátalja hetilap)