karpat.in.ua

Csökkenni kezdett a ChatGPT forgalma

Több, mint fél évnyi diadalmenet után úgy tűnik, hogy kezd kifulladni a mesterséges intelligenciák körüli felhajtás. Másként nehéz értékelni azt a tényt, hogy az egész világon csökkeni kezdett az egyik legismertebb ilyen szolgáltatás, a ChatGPT forgalma.

Méghozzá nem is kevéssel: májusról júniusra ugyanis közel 10%-kal esett vissza az OpenAI chatbotját felhívó felhasználók száma – állítja a SimilarWeb jelentése. A visszaesés a mobilos és asztali felhasználókan egyaránt érintette, ráadásul az Egyesült Államokban sokkal súlyosabb volt, mint a világ maradék részében.

A ChatGPT tavaly őszi nyilvánossá válása óta folyamatosan nőtt az azt igénybe vevők száma, a mostani azonban az első alkalom, hogy csökken a felhasználók száma. Szakértők szerint a dolog hátterében az állhat, hogy a mesterséges intelligencián alapuló chatbot ma már nem újdonság a legtöbbek számára, aki akarta már kipróbálta, ugyanakkor utóbbiak csak kis része tudott értelmes felhasználási módot találni alkalmazására a mindennapjaiban – akár munkájában, akár szórakozás céljára.

A ChatGPT egyébként nem az egyetlen mesterséges intelligencia alkalmazás, aminek forgalma visszaesett a múlt hónapban. Ugyanígy járt ugyanis a Microsoft Bing alkalmazása is, ami szintén egy MI-s chatbot-szolgáltatással bővült a tavasszal, de amit ugyancsak kevesebben töltöttek le júniusban, mint a megelőző hónapokban.

Forrás