Bővebb riport: kárpátaljai néptánctábor Sátoraljaújhelyen (videó)

Bővebb riport: kárpátaljai néptánctábor Sátoraljaújhelyen (videó)

15:20 Július 17, 2023

Közélet 1151 2 хвилини

Az elmúlt években megszokott nyári esemény volt Kárpátalján a Pál család által, még a kilencvenes évek elején, életre hívott tiszapéterfalvi népzenei, néptánc és kézműves tábor. Az egy héten át zajló nyári oktatásra Kárpátalja szinte minden szegletéből érkeztek gyerekek és felnőttek egyaránt. Ez a tábor adott otthont mindig a táncház zenészek találkozójának is, ahol egymásnak mutathatták be tudásukat a különböző együttesek. Mindez idén sem maradhatott el, azonban az ukrajnai háború miatt a rendezvényt ideiglenesen áttették a sátoraljaújhelyi Rákóczi táborba. Pál Lajos pedig, akárcsak Tiszapéterfalván, úgy itt is az ifjú harmonikásokat tanítja. Persze, most is az ifjúságé volt leginkább a főszerep. Idén mintegy 350 gyermek érkezett az egyhetes rendezvényre, mely lehetőséget biztosított a népzene és néptánc iránt rajongóknak arra, hogy neves szakemberek közreműködésével fejleszthessék tudásukat, és azt be is mutathassák. Fontos az is, hogy a folyamatosság megmaradjon, és azok a gyerekek, akik korábban már részt vettek a tiszapéterfalvi táborban, azok ne kallódjanak el. Pláne az ilyen rendkívül nyomasztó, háborús helyzetben, mely a kárpátaljai hétköznapokra is erősen rányomja a bélyegét. A kárpátaljai néptánctáborban 27 évvel ezelőtt még többségében magyarországi oktatók vettek részt. Akkoriban ugyanis még nem voltak képzett mentorok Kárpátalján.

social
Kövessenek bennünket a közösségi oldalakon
subscribe
Szeretnéd olvasni a híreket akkor is, ha nem vagy internetközelben?

Iratkozz fel speciálisan erre a célra kialakított Telegram-csatornánkra, melyen teljes egészében megosztjuk cikkeinket! A telefonod háttérben futó üzemmódban fogja betölteni az aktuális híreket, így nem fogsz lemaradni a legfontosabb eseményekről!

Feliratkozás
subscribe
Feliratkozás
Iratkozzon fel
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a legaktuálisabb hírekről. Mi nem küldünk spam üzeneteket, ugyanis tiszteljük a magánéletét.
A nap hírei