karpat.in.ua

20 új határellenőrzési posztot építenek az orosz határ mentén Kazahsztánban

Kazahsztánban a nemzetbiztonsági tanács 20 új határellenőrzési állomás építését rendelte el az Oroszországgal közös, északi határszakaszon – közölte Szerik Ahmetkalijev, a tanács határvédelemért felelős részlegének helyettes vezetője szerdán, a testület ülését követő sajtótájékoztatón.

Elmondta: északon az orosz határra tervezett 20 határőrposzt „kiépítése már zajlik”, és a hatóságok további három határellenőrző pont felépítését rendelték el a déli – üzbegisztáni, illetve kirgizisztáni – határ mentén.

Emlékeztetett arra is, hogy  a kazah vezetés a Biztonságos ország című nemzeti programban összesen 50 határmegfigyelési állomás felépítésére adott utasítást.

Hozzátette: az elmúlt öt évben már megnyitottak 15 ellenőrző pontot nyugaton.

Roman Vaszilenko külügyminiszter-helyettes azt közölte, hogy Kazahsztán és Oroszország „várhatóan 3-4 éven belül befejezi az államhatárok kijelölését”. Hangsúlyozta, hogy a határ hossza és a két ország domborzati adottságai miatt lassan haladnak az egyeztető tárgyalások.

A szovjet utódállamok közé tartozó Kazahsztán már többször értésre adta, hogy nem támogatja Oroszország ukrajnai háborúját; Kaszim-Zsomart Tokajev államfő azt is leszögezte, hogy

 Asztana nem ismeri el Oroszország fennhatóságát a háborúban elcsatolt ukrán területek felett.

Az orosz védelmi minisztérium a kazah és az orosz sajtó közlése szerint azt tervezi, hogy önkéntes katonákat toboroz Kazahsztánban az északi területen élő orosz ajkú lakosság körében. Kazahsztánban a lakosság 15,5 százaléka, mintegy hárommillió az orosz nemzetiségű.

(hirado.hu)