A svéd fővárosban „drámai” állapotok uralkodnak

A svéd fővárosban „drámai” állapotok uralkodnak

14:00 Május 23, 2020

Közélet 4204 2 хвилини

Українська

Svédország továbbra is vezeti a halálozási listákat a koronavírus statisztikáival. Bár az állami járványügyi szakértő állítja, hogy a statisztikák nem megbízhatóak, a fővárosban „drámai” állapotok uralkodnak és újabb hullámra készülnek.

Az elmúlt héten ismét Svédország vezette az egy főre jutó halálozási statisztikákat. A fővárosban már több mint 10 ezer fertőzöttje van az új koronavírus-járványnak és majdnem 2000 halottja is. Björn Eriksson a stockholmi megyei egészségügyi igazgató elmondta, hogy drámai helyzettel állnak szemben és hamarosan újabb fertőzéshullám várható. Eriksson hozzátette a társadalom már soha nem lesz a régi.

Anders Tegnell állami járványügyi szakértő azzal érvel, hogy a magas halálozási statisztikák, melyek országos szinten már 30 ezer fertőzöttel és 3800 halottal számolnak, pontatlanok és igazából lehetetlen összehasonlítani más országok adataival. „Egy hetet vizsgálva nem leszünk okosabbak, hogy az intézkedések kinek sikerültek jobban vagy kevésbé”, fogalmazott Tegnell.

Ugyanakkor állításait egyre kevesebben veszik komolyan, mivel már korábban is hivatkozott a statisztikai hibákra a járványértékelés kapcsán a nyájimmunitás modellt védve, azonban nem sokkal utána maga is meglepődött, hogy mennyire elharapódzott a járvány az országban és nyilvánvalóvá vált, hogy a módszerük megbukott.

Forrás: Magyar Nemzet

social
Kövessenek bennünket a közösségi oldalakon
subscribe
Szeretnéd olvasni a híreket akkor is, ha nem vagy internetközelben?

Iratkozz fel speciálisan erre a célra kialakított Telegram-csatornánkra, melyen teljes egészében megosztjuk cikkeinket! A telefonod háttérben futó üzemmódban fogja betölteni az aktuális híreket, így nem fogsz lemaradni a legfontosabb eseményekről!

Feliratkozás
subscribe
Feliratkozás
Iratkozzon fel
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a legaktuálisabb hírekről. Mi nem küldünk spam üzeneteket, ugyanis tiszteljük a magánéletét.
A nap hírei