Betiltják a francia iskolákban az abaja viselését, amit a muszlim nők hordanak

Betiltják a francia iskolákban az abaja viselését, amit a muszlim nők hordanak

19:25 Augusztus 28, 2023

Közélet 1646 2 хвилини

Українська

A francia oktatási miniszter, Gabriel Attal a TF1 csatornáján közölte, hogy betiltják az iszlám vallás egyik jellemző női ruhadarabjának, az abajának a viselését az iskolákban.

Attal azzal magyarázta a döntést, hogy a hosszú és bő abaja sérti a francia oktatási törvényeket, és gondoskodik róla, hogy minden iskolaigazgató még a tanévkezdés előtt értesüljön az új szabályról, írja a France24.

Franciaországban 2004 márciusában hoztak egy törvényt, amely megtiltja, hogy az iskolákban a diákok olyan ruhadarabokat viseljenek, amelyekkel a diákok a vallási hovatartozásukat képviselik, mint például az iszlám fejkendő a nőknél vagy a zsidó kipa. Az abaja eddig nem szerepelt a tiltott darabok listáján, a mostani bejelentést is hónapok óta tartó vita előzte meg. A vita azután kezdett lángra kapni, hogy 2020 októberében egy csecsen férfi lefejezte Samuel Paty történelem–földrajz szakos tanárt, aki Mohamed prófétáról mutatott egy szatirikus rajzfilmet a diákjainak, valamint a Charlie Hebdo-ügyről és a véleményszabadságról beszélt nekik.

A Francia Muszlim Hit Tanács (CFCM) testülete szerint a ruhadarabok önmagukban nem számítanak „vallási jelképeknek”.

Forrás

social
Kövessenek bennünket a közösségi oldalakon
subscribe
Szeretnéd olvasni a híreket akkor is, ha nem vagy internetközelben?

Iratkozz fel speciálisan erre a célra kialakított Telegram-csatornánkra, melyen teljes egészében megosztjuk cikkeinket! A telefonod háttérben futó üzemmódban fogja betölteni az aktuális híreket, így nem fogsz lemaradni a legfontosabb eseményekről!

Feliratkozás
subscribe
Feliratkozás
Iratkozzon fel
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a legaktuálisabb hírekről. Mi nem küldünk spam üzeneteket, ugyanis tiszteljük a magánéletét.
A nap hírei