15 év után végre lenyomhatja az Apple a Samsungot

15 év után végre lenyomhatja az Apple a Samsungot

22:05 Augusztus 29, 2023

Közélet 1112 3 хвилини

Az idei évben és jövőre olyan fordulat következhet be az okostelefonok piacán, amire az Apple már másfél évtized – az első iPhone bemutatása – óta vár. A cupertinói vállalat ugyanis a világ legnagyobb okostelefon-gyártójává válhat, végre lenyomva ezen a piacon eddig vezető pozícióját biztosan őrző Samsungot.

Legalábbis ezt állítják iparági források a két cég legújabb prognózisára alapozva. Ezek szerint ugyanis a Samsung azt tervezi, hogy az idei évben összesen már „csak” 220 millió új okostelefont hoz majd forgalomba, szemben a korábban jósolt 270 milliós számával. A dél-koreai gyártó nyilvánvalóan a nemzetközi gazdasági helyzet, illetve a telefonvásárlások belassulása miatt módosította célját egy, a korábbiaknál jóval alacsonyabb számra.

Ezzel szemben az Apple továbbra is 220-225 millió iPhone eladásával számol idén – amely számot ha valóban sikerül tartania neki, akkor ha egy hajszállal is, de lenyomhatja a Samsungot az eladott egységek abszolút számában is. Jövőre azonban még ennél is több, 250 millió iPhone-t adna el az Apple. Ez – ha megtörténik – alapvető fordulatot jelentene az okostelefon piacán, amin mindeddig a dél-koreai konszern számított a legnagyobb gyártónak az egész világon.A dologra azért nem érdemes mérget venni, mert az Apple-nek az elmúlt két évben rendszeresen (de volt, hogy előtte is) sikerült felülbecsülnie a készülékei iránti keresletet, amik gyártását emiatt aztán vagy az utolsó, vagy az utolsó utáni pillanatban kellett elég rendesen visszafognia. Így nem kizárt, hogy az almás vállalat jelenleg is túl optimista a jövő évi prognózisával kapcsolatban, és végül valójában neki is jóval kevesebb mobilt sikerül majd eladnia – csak ő ezt még nem tudja.Mindenesetre érdekes lesz látni a két gigász harcát a vásárlók kegyeiért, aminek sikere nyilván attól is függ majd, hogy melyiküknek – illetve egyáltalán bármelyiküknek – sikerül -e majd végre több évnyi pangás után esetleg valami áttörő újdonsággal előállnia készülékeiben.

Forrás

social
Kövessenek bennünket a közösségi oldalakon
subscribe
Szeretnéd olvasni a híreket akkor is, ha nem vagy internetközelben?

Iratkozz fel speciálisan erre a célra kialakított Telegram-csatornánkra, melyen teljes egészében megosztjuk cikkeinket! A telefonod háttérben futó üzemmódban fogja betölteni az aktuális híreket, így nem fogsz lemaradni a legfontosabb eseményekről!

Feliratkozás
subscribe
Feliratkozás
Iratkozzon fel
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a legaktuálisabb hírekről. Mi nem küldünk spam üzeneteket, ugyanis tiszteljük a magánéletét.
baner 1 baner 2
A nap hírei