karpat.in.ua

Nem tartható sokáig, hogy egyre több hadköteles másoddiplomás nappali képzéssel menekül a behívás elől – Veniszlavszkij

Ukrajnában a háború kezdetet óta ugrásszerűen megnőtt a 25-50 éves nappali tagozatos, szerződéses posztgraduális és doktorandusz hallgatók száma, akik így próbálják elkerülni a behívást, de a törvényhozók már gondolkodnak azon, hogy miképpen lehetne véget vetni ennek a hazafiatlan gyakorlatnak – jelentette ki szerdán Fegyir Veniszlavszkij, parlamenti elnöki megbízott, a Legfelső Tanács biztonsági és védelmi bizottságának tagja az rbc.ua hírportálnak adott interjújában.

Veniszlavszkij elmondta, hogy jelenleg nincs napirenden a második felsőfokú végzettséget szerző hadkötelesek mozgósításának elhalasztásáról szóló jogszabály felülvizsgálata. Azonban egy ilyen elképzelést már megvitattak a parlamenti szakbizottságban – tette hozzá.

Mint a honatya kifejtette: „A különböző életkorú, 25-50 éves szerződéses posztgraduális és doktorandusz hallgatók száma meredeken megemelkedett. Személyes véleményem és a bizottsági tagok véleménye szerint a törvény halasztó mozgósítási rendelkezését egyebek mellett arra használják, hogy törvényesen elkerüljék a katonai szolgálatra való behívást a mozgósítás során a nappali tagozatos tanulmányok befejezéséig.”

Veniszlavszkij azt is elmondta, vannak olyan esetek, amikor a felsőfokú végzettségről szóló okirat kézhezvétele után nappali tagozatos szakképző iskolába vagy szakmai előképzettséget nyújtó intézményben kezd nappali tagozaton tanulni az illető, ami „egyértelműen nem őszinte vágy egy újabb képesítési szint megszerzésére”. „Ugyanakkor, ha valaki a teljes körű háború előtt jelentkezett másodképzésre, akkor nem merül fel annak gyanúja, hogy ezt visszaélés céljából tette” – hangsúlyozta.

A parlamenti elnöki megbízott véleménye szerint a hadiállapot idején valószínűleg helyes lesz megfelelő jogszabályi kezdeményezéseket bevezetni, hogy képzés „egyetlen felsőoktatásra korlátozódjon nappali, részmunkaidős vagy távoktatási alapon”. „Kollégáimmal együtt gondolkodunk, kezdeményezünk és végrehajtjuk. De meg kell értenünk, hogy ez már a jövőre vonatkozik. Mert ha valaki már beiratkozott nappali tagozatra, hogy újabb végzettséget szerezzen, akkor elég problémás lenne helyzetének a rontása, bár ezt a kérdést is megvitatjuk” – jegyezte meg.

„Még átgondoljuk, hogyan és milyen formában valósítható meg ez a kezdeményezés. De a fő gondolat az, hogy kizárólag a behívás elkerülése érdekében ne lehessen újabb képzettséget szerezni, mert ez helytelen a szülőföldünk védelmi kötelezettségének teljesítése szempontjából” – szögezte le Fegyir Veniszlavszkij.

(vb/rbc.ua)