Majmoktól rettegnek a G20-csúcson, és van rá okuk elég

Majmoktól rettegnek a G20-csúcson, és van rá okuk elég

18:05 Augusztus 31, 2023

Közélet 764 4 хвилини

A csúcstalálkozót Indiában tartják, ahol igen gyakori vendégek a majmok. Több mint 30 embert béreltek fel, akiknek az lesz a feladatuk, hogy elijesszék az állatokat a G20-ról.

Jövő héten Újdelhiben lesz a G20-csúcstalálkozó, ahol „majomemberek” és kartonbábuk bevetésével próbálják majd a szervezők távol tartani a portyázó majmokat a húsz legnagyobb fejlett és feltörekvő gazdaságot tömörítő országcsoport vezetőitől.

A város tanácsa több mint 30 embert vett fel azzal a céllal, hogy kiképzett „majomemberként” szakszerűen utánozzák a környéken rendszeresen randalírozó hulmán majmok agresszív kiabálását és ezzel elriasszák az állatokat a nagyszabású diplomáciai eseménytől.

 Nem tudjuk a majmokat eltávolítani természetes élőhelyükről, ezért ez a 30-40 férfiból álló, erre a célra kiképzett csapat fogja elijeszteni őket a rendezvény helyszínéről. Egy-egy majomembert fogunk elhelyezni a delegációkat elszállásoló összes hotel közelében, illetve olyan helyeken, ahol a majmok fel szoktak bukkanni – mondta el a városi tanács egyik vezetője az AFP-nek.

Bár Indiában alapvetően nagy becsben tartják a majmokat, a lakott területeken dorbézoló állatok sok bosszúságot is okoznak azzal, hogy rendszeresen kerteket és tetőteraszokat dúlnak fel, sőt olykor ádázul emberekre is rátámadnak, hogy élelmet szerezzenek.

A nagyjából 30 milliós népességű, Újdelhit is magában foglaló Delhi fővárosi területen jelentős tereprendezési munkálatokba fogtak azután, hogy India tavaly átvette a G20-csoport elnökségét. A rendőrség már előkészítette a főváros központjának csaknem teljes lezárását szeptember 9-re és 10-re. Számos utat lezárnak majd, az üzletek pedig nem nyithatnak ki a környéken a találkozó ideje alatt.

A városvezetésnek komoly fejfájást okozott, hogy izgatott majomhordák esetleg megrohamozhatják az állam- és kormányfőket szállító konvojokat, ezért az erdészeti részleg segítségével tervet dolgoztak ki a kellemetlen incidensek elkerülésére. A terv része az is, hogy a város több pontján elhelyeznek hulmán majmokat ábrázoló, életnagyságú kartonbábukat, amelyeket mozgatni is fognak, hogy még élethűbbek legyenek.

A városvezetés már korábban is különböző trükkökhöz folyamodott, hogy kordában tartsa a csibészkedő majmokat. Egy időben idomított majmokkal járőröztek, de annak a gyakorlatnak egy bírósági döntés vetett véget, miután megállapították, kegyetlen dolog emiatt fogságban tartani az állatokat. A város egyes részein csúzlival és botokkal igyekeznek távol tartani a szemtelenkedő majmokat.

A küzdelmet tovább nehezíti, hogy az állatok kifejezetten gyorsan tanulnak: a hangokat is kiadó, műanyag hulmánbábu korábban mindössze három napig volt hatásos, azután a felbátorodott majmok darabokra tépték.

(hirado.hu)

social
Kövessenek bennünket a közösségi oldalakon
subscribe
Szeretnéd olvasni a híreket akkor is, ha nem vagy internetközelben?

Iratkozz fel speciálisan erre a célra kialakított Telegram-csatornánkra, melyen teljes egészében megosztjuk cikkeinket! A telefonod háttérben futó üzemmódban fogja betölteni az aktuális híreket, így nem fogsz lemaradni a legfontosabb eseményekről!

Feliratkozás
subscribe
Feliratkozás
Iratkozzon fel
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a legaktuálisabb hírekről. Mi nem küldünk spam üzeneteket, ugyanis tiszteljük a magánéletét.
baner 1 baner 2
A nap hírei