Danyilov: A nagy hatótávolságú ukrán rakétáktól az oroszoknak még jobban melegük lesz

Danyilov: A nagy hatótávolságú ukrán rakétáktól az oroszoknak még jobban melegük lesz

14:03 Szeptember 1, 2023

Közélet 1324 2 хвилини

Українська

Az oroszok időnként már most is tapasztalják a nagy hatótávolságú ukrán fegyverek hatását, és a közeljövőben a megszállóknak még jobban melegük lesz tőlük – jelentette ki pénteken Olekszij Danyilov, a Nemzetbiztonsági és Védelmi Tanács (RNBO) titkára egy televíziós műsorban, számolt be az rbc.ua hírportál.

A jelentés szerint Danyilov az ukrán televízió non-stop háborús adásának nyilatkozva hangsúlyozta, hogy Ukrajna nem áll háborúban Oroszország egyszerű állampolgáraival. „Ami a fegyvereinket illeti, azokat kizárólag katonai célpontok ellen használjuk, az összes jogi normatívának és nemzetközi szabályoknak megfelelően” – tette hozzá.

Az RNBO titkára hozzátette: az ukrán csapatok nem támadnak óvodákat, kórházakat vagy egyéb objektumokat, ahol civilek tartózkodnak. Mint kiemelte, ez az alapvető különbség Ukrajna és a civil létesítményeket támadó Oroszország között.

Danyilov azt is elmondta, hogy a rakétaprogrammal kapcsolatos első rendeletet 2020. március 1-jén született. Az RNBO erre vonatkozó határozata pedig még ugyanazon év január-februárjában készült el. Szerinte a nagy hatótávolságú fegyverek fejlesztése nagyon összetett folyamat. „Ahhoz, hogy modern és több ezer kilométeres hatótávolságú legyen biztosítson, nagy csapatok erőteljes munkája szükséges” – jegyezte meg.

Az RNBO-titkár megjegyezte, ma már kijelenthető, hogy Ukrajnának van eredménye. „Higgyék el, hogy a közeljövőben valakinek égni fog a háza. És a szó szoros értelmében fog égni” – hangsúlyozta Olekszij Danyilov.

(vb/rbc.ua)

social
Kövessenek bennünket a közösségi oldalakon
subscribe
Szeretnéd olvasni a híreket akkor is, ha nem vagy internetközelben?

Iratkozz fel speciálisan erre a célra kialakított Telegram-csatornánkra, melyen teljes egészében megosztjuk cikkeinket! A telefonod háttérben futó üzemmódban fogja betölteni az aktuális híreket, így nem fogsz lemaradni a legfontosabb eseményekről!

Feliratkozás
subscribe
Feliratkozás
Iratkozzon fel
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a legaktuálisabb hírekről. Mi nem küldünk spam üzeneteket, ugyanis tiszteljük a magánéletét.
A nap hírei