A katonai szolgálatra „korlátozottan alkalmas” kifejezés törlését javasolja az emberjogi biztos

A katonai szolgálatra „korlátozottan alkalmas” kifejezés törlését javasolja az emberjogi biztos

12:06 Szeptember 10, 2023

Közélet 2239 3 хвилини

Українська

Dmitro Lubinec, a Legfelső Tanács emberjogi biztosa azt javasolja a Nemzetbiztonsági és Védelmi Tanácsnak (RNBO), hogy törölje a „korlátozott alkalmasság” kifejezést, mert az egészségügyi problémákkal küzdő állampolgárok nem szolgálhatnak a fronton – közölte vasárnap az rbc.ua hírportál az ombudsman televíziós nyilatkozatára hivatkozva.

A jelentés szerint Lubinec az ukrán televízió non-stop háborús adásának nyilatkozva elmondta: „A „korlátozott alkalmassági” határozattal kapcsolatban sok olyan esetet rögzítettünk, amikor korrupcióval nem beteg, egészségügyi problémákkal nem küzdő állampolgárokat „alkalmatlannak” minősítettek, miközben korlátozottan alkalmasnak nyilvánítottak olyan embereket, akik egészségügyi problémákkal küzdenek és több éves diagnózisuk van. Ezt rendezni kell.”

Az emberjogi biztos elmondása szerint ezt a kérdést külön tárgyalták az RNBO ülésén, amelyen javasolta a „korlátozott alkalmasság” megfogalmazás törlését. Úgy vélte Ukrajna állampolgárának vagy alkalmasaknak kell lenniük a katonai szolgálatra, vagy alkalmatlannak. „Ha például valaki az egészségi állapota miatt alkalmatlan harci feladatok ellátására géppuskával a kezében közvetlenül a fronton, és például gerincproblémái vannak, akkor a főhadiszálláson vagy a rakétacsapatoknál informatikával foglalkozhat (katonai irányítás)” – tette hozzá.

Lubinec jelezte, hogy ajánlást tett az RNBO-nak, hogy a korlátozott alkalmasság, alkalmatlanság vagy teljes alkalmasság kérdését a katonai szakterületek szerint rendezzék. Szerinte ennek a szabályozásnak egyértelműen meg kell mutatnia az ukrán állampolgároknak, hogy ha alkalmasak, de egészségügyi problémáik vannak, akkor alkalmasak bizonyos csapatokban való szolgálatra, amelyek például egyáltalán nem kapcsolódnak a frontvonalhoz.

Az ombudsman hangsúlyozta: az eljárásnak a lehető legátláthatóbbnak, a polgárok számára érthetőnek és digitalizáltnak kell lennie. Emellett az állampolgárok, az orvosok és a parlamenti ellenőrzést gyakorló intézmények számára biztosítani kell az elektronikus adatbázisokhoz való hozzáférést – tette hozzá. „Ez ellehetetleníti a korrupciót, és lehetőséget ad az állampolgárok jogainak tényleges védelmére, ha azokat megsértik. Eddig a katonaorvosi bizottságok 75%-át ellenőrizték, a többinek az ellenőrzését szeptember végéig végzik el” – emlékeztetett Dmitro Lubinec.

(vb/rbc.ua)

social
Kövessenek bennünket a közösségi oldalakon
subscribe
Szeretnéd olvasni a híreket akkor is, ha nem vagy internetközelben?

Iratkozz fel speciálisan erre a célra kialakított Telegram-csatornánkra, melyen teljes egészében megosztjuk cikkeinket! A telefonod háttérben futó üzemmódban fogja betölteni az aktuális híreket, így nem fogsz lemaradni a legfontosabb eseményekről!

Feliratkozás
subscribe
Feliratkozás
Iratkozzon fel
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a legaktuálisabb hírekről. Mi nem küldünk spam üzeneteket, ugyanis tiszteljük a magánéletét.
baner 1 baner 2
A nap hírei