Új irányokat adott az ukrajnai háború az amerikai harckocsifejlesztésnek

Új irányokat adott az ukrajnai háború az amerikai harckocsifejlesztésnek

14:11 Szeptember 12, 2023

Közélet 1008 3 хвилини

Az Egyesült Államok más NATO-tagországokkal együtt hosszasan tanulmányozta az orosz–ukrán háború harctéri eseményeit, az itt szerzett tapasztalatokat pedig be szeretnék építeni az új eszközök fejlesztésébe is.

Az ukrajnai harctéri események az Egyesült Államok nagyszabású harckocsifejlesztési terveire is nagy hatást gyakorolnak, a háborús tapasztalatokból okulva Washington úgy döntött,  az Abrams tankok esetében a teljes modernizációs programját újratervezi – írja a Portfolio a Defensnews nevű katonai szakportál információira hivatkozva.

A tervek szerint a fejlesztéssel az Egyesült Államok növelni tudja harctéri mobilitási és túlélőképességeit, noha korábban az elsődleges szempont még az volt, hogy az Abrams harckocsi M1 A2 típusa kapjon egy nagyobb volumenű fejlesztést, de ettől végül elállt a védelmi minisztérium, és ehelyett az M1 E3-as verzióba építik bele az ukrajnai háborúban megszerzett ismereteket.

A visszamondott SEPv4 elnevezésű csomagot végül nem fogják legyártani, inkább teljes mértékben az új típusra koncentrálnak, amelynek az alapfelszerelése részét fogja képezni egyebek mellett az aktív védelmi rendszer is. A harckocsi súlyát jócskán le kívánják faragni, párhuzamosan a nagyobb páncélvédettséggel. Ezzel üzemanyagot lesznek képesek megspórolni, valamint nagyobb manőverezési potenciált is tudnak biztosítani. Az információk szerint a fejlesztők figyelmet kívánnak fordítani arra is, hogy csökkentsék a logisztikai terhelést, ami a várakozások szerint megkönnyíti majd a csapatok ellátását.

A jelenleg is zajló háború megmutatta, hogy a katonák integrált védelme kiemelt fontosságú, és ezt nem utólagos toldásokkal kell elérni – mondta Glenn Dean vezérőrnagy, a hadsereg szárazföldi harcrendszerekért felelős programvezető tisztje.

 A tervek szerint az M1 E3 Abrams tankokat 2030-tól kezdve tudják tesztelni.

Ukrajna egyébként nemsokára hozzájut az M1-es típusú Abrams harckocsikhoz, amelyeket természetesen az Egyesült Államok szállít majd le – jegyzi meg a portál.

(hirado.hu)

social
Kövessenek bennünket a közösségi oldalakon
subscribe
Szeretnéd olvasni a híreket akkor is, ha nem vagy internetközelben?

Iratkozz fel speciálisan erre a célra kialakított Telegram-csatornánkra, melyen teljes egészében megosztjuk cikkeinket! A telefonod háttérben futó üzemmódban fogja betölteni az aktuális híreket, így nem fogsz lemaradni a legfontosabb eseményekről!

Feliratkozás
subscribe
Feliratkozás
Iratkozzon fel
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a legaktuálisabb hírekről. Mi nem küldünk spam üzeneteket, ugyanis tiszteljük a magánéletét.
baner 1 baner 2
A nap hírei