karpat.in.ua

Üstben főztek szilvalekvárt a „Pro Agricultura Carpatika” gazdaasszony tagozata szervezésében (videó)

Az ősz a befőzések ideje. Ilyenkor kerül üvegbe a vidékünkön elterjedt és közkedvelt szilva is. Vannak, akik kompótként teszi télre, de leggyakrabban lekvárt főznek belőle. Elődeink ezt nagy üstben tették. Ezt a hagyományt elevenítette fel a Pro Agricultura Carpatika civil szervezet gazdaasszony tagozata. A Nagydobronyi Magyar Ház udvarán szorgos kezek mossák tisztára a frissen szüretelt szilvát. Aztán persze ki kell magolni. Mindezt a lekvár főzés előestéjén elvégezték az asszonyok. Ebben az esetben erre nem volt szükség, hiszen a gazdaasszony tagozatnak Kárpátalja számos településén vannak tagjai. A szilvát Rafajnáról ajánlották fel, ahol az idén bőséges a termés. Másnap, amint kukorékolt a kakas elkezdődött maga a lekvár főzés. üstben. A férfiak tüzet gyújtottak és belekerült a 100 literes üstbe az első adag szilva. Már ettől a pillanattól kavargatni kell ezzel a speciális, a lapátjai miatt sok helyen vitorlásnak nevezett keverő szerkezettel, hogy oda ne égjen. No de ne siessünk előre, hiszen az még jóval odébb lesz és addig még van egy fontos momentum. Miután az összes szilva az üstbe kerül és egységes masszává válik nagyjából félkész állapotban kialakul a cibere. Ezt a hagyományok szerint meg kell kóstolni. Nagydobronyban házi kenyérrel szokás. Nem csak azért, hogy az ember jóllakjon, hanem azért is, mert ekkor állapítható meg, mennyire édes a szilvalekvárnak való.