karpat.in.ua

Egy amerikai bíró dönt a Google és az általunk ismert internet jövőjéől

Az Egyesült Államok igazságügyi minisztériuma még 2020 októberében perelte be a Google-t, amiért a vád szerint a cég a trösztellenes törvényeket megsértve ért el, illetve tart fenn mai napig a keresőmotorok között monopol helyzetet.

A Google azzal érvel, hogy az ő termékük a legjobb a piacon, a per kapcsán pedig azzal vádolják az államot: a felhasználók helyett a Google vetélytársainak az érdekeit veszik figyelembe. Azonban az eljárást nemcsak a Google, hanem más techóriások is nagy figyelemmel követik, hiszen a per alapjaiban változtathatja meg az internet nagy részét birtokló cégek működését.

2023. szeptember 12-én, azaz ma kezdődik meg az Egyesült Államok fővárosában, Washingtonban az amerikai igazságügyi minisztérium és több állam Google ellen indított pere.

    A pert még 2020 októberében Donald Trump legfőbb ügyésze, William Barr indította el, amiért az igazságügyi minisztérium szerint a Google trösztellenes törvényeket sértve vált monopóliummá a keresőmotor-piacon, többek között azzal, hogy több milliárd dollárt fizetett olyan nagy techcégeknek, mint az Apple vagy a Verizon telekommunikációs vállalat, hogy az általuk fejlesztett vagy forgalmazott készülékeken a Google legyen az első számú keresőmotor, ezzel nehezítve a piaci versenyben a Google jóval kisebb vetélytársainak helyzetét.

    Ha a vád érvelését a bíróság elfogadja, a per nemcsak a Google-re lehet hatással, hanem akár az egész internetre, illetve más nagy, monopolhelyzetben lévő techvállalatokra: az Amazonra, az Apple-re, vagy akár a Facebook mellett az Instagramot és a WhatsApp-ot is tulajdonló Metára.

    Teljes cikk: Index.hu