Fizetőssé tenné a Twitter/X használatát Elon Musk

Fizetőssé tenné a Twitter/X használatát Elon Musk

21:24 Szeptember 20, 2023

Közélet 1460 3 хвилини

Українська

Elon Musk a napokban újabb őrültnek tűnő ötlettel állt elő jelenleg már X néven futó, de a legtöbbek által Twitterként ismert szolgáltatásával kapcsolatban. Ezek szerint a milliárdos azt fontolgatja, hogy nemes egyszerűséggel mindenki számára és kötelező jelleggel fizetőssé teszi az oldal használatát.

Elon Musk ezt egy Benjamin Netanjahu izraeli miniszterelnökkel a napokban folytatott beszélgetés keretében említette meg. Elmondása szerint azt tervezi, hogy a jövőben csak az „egy alacsony havidíjat” fizető személyeknek engedi majd az X használatát, és az ingyenes fiókok gyakorlatilag teljesen megszűnnek majd.

Musk a döntést a „botok hatalmas serege” elleni küzdelemmel indokolta, ami már a kezdetektől fogva kedvenc motívuma a vezetőnek a legőrültebb változtatások indoklására a szolgáltatáson. A mostani egyébként nem az első alkalom, hogy Musk felveti: teljesen fizetőssé teszi a Twittert. 2022 novemberében, nem sokkal felvásárlása után ugyanis már egyszer felmerült az ötlet a milliárdos fejében – de akkor a jelek szerint végül az csak egy finomított formában jelent meg, és végül csak a különböző színű pipák lettek fizetősök az oldalon.Mindenesetre az ötlet finoman szólva is őrültnek tűnik jelenleg, mivel az szinte biztosra vehető, hogy a jelenlegi felhasználók legnagyobb része nem lenne hajlandó fizetni még havonta pár dollárt sem az X használatáért. Ilyen körülmények között azonban kérdés, hogy a szolgáltatás mennyi pénzt tudna az előfizetési díjakból beszedni, miközben a felhasználói bázis drasztikus szűkülésével nem csak reklámbevételei, de befolyása és elérése is nagyon megcsappanna.Utóbbi pedig kritikus a közösségi oldalak esetében a hosszútávú fennmaradásuk szempontjából, és az ezen a téren bekövetkező esetleg visszaesés visszafordíthatatlan, egyesen a kihaláshoz vezető elvándorlást indíthat el róluk – mint azt pl. iWiW és a MySpace korábbi példái is bizonyítják.

Forrás

social
Kövessenek bennünket a közösségi oldalakon
subscribe
Szeretnéd olvasni a híreket akkor is, ha nem vagy internetközelben?

Iratkozz fel speciálisan erre a célra kialakított Telegram-csatornánkra, melyen teljes egészében megosztjuk cikkeinket! A telefonod háttérben futó üzemmódban fogja betölteni az aktuális híreket, így nem fogsz lemaradni a legfontosabb eseményekről!

Feliratkozás
subscribe
Feliratkozás
Iratkozzon fel
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a legaktuálisabb hírekről. Mi nem küldünk spam üzeneteket, ugyanis tiszteljük a magánéletét.
A nap hírei