karpat.in.ua

Felfüggeszti India a vízumkiadást a kanadai állampolgároknak

India csütörtöktől felfüggesztette a vízumok kiadását kanadai állampolgárok számára – közölte az indiai külképviselet közleményére hivatkozva weboldalán, a vízumügyintézéssel foglalkozó BLS International LLC.

India a hírt a két ország közötti diplomáciai feszültség közepette jelentette be „operatív okokra” hivatkozva.

A Reuters hírügynökség közlése alapján a BLS weboldalán korábban közzétett értesítés már nem elérhető a szolgáltató honlapján.

Az ANI indiai hírügynökség az Újdelhiben szolgáló kanadai nagykövetet idézve csütörtökön arról számolt be, hogy a kanadai külképviseleten dolgozó több munkatársuk is fenyegető üzeneteket kapott a közösségi médiában. A nagykövet hangsúlyozta: minden lehetséges lépéssel garantálni fogják diplomatáik biztonságát.

Ottawa a hét elején vádolta meg Újdelhit azzal, hogy köze volt egy júniusban meggyilkolt kanadai szikh szeparatista vezető halálához. Hardip Szingh Nidzsar független szikh állam létrehozásáért küzdő mozgalom aktivistája volt, holttestét egy parkolóban, a Brit Columbia tartománybeli Surrey-ben találták meg június 18-án. Nidzsart az indiai hatóságok terrorizmus és gyilkosságra való összeesküvés vádjával körözték. A férfi az ellene felhozott vádakat kanadai sajtójelentések szerint mindig is tagadta.

Az indiai kormány visszautasította és megalapozatlannak nevezte a vádakat. Kanada hétfőn az üggyel összefüggésben kiutasított egy indiai diplomatát. India pedig válaszul kedden bejelentette, hogy kiutasít egy kanadai diplomatát, akinek öt napon belül el kell hagynia az országot.

(hirado.hu)