Több ezer oroszt utasítanak ki Lettországból

Több ezer oroszt utasítanak ki Lettországból

09:48 Szeptember 22, 2023

Közélet 1214 3 хвилини

Українська

Mintegy 3500 orosz állampolgárt szólítanak fel a héten írásos formában Lettország elhagyására – közölte csütörtökön a rigai bevándorlási hatóság.

A tájékoztatás szerint olyan emberekről van szó, akik nem nyújtottak be kérelmet határozatlan idejű tartózkodási engedély iránt, illetve a szeptember elsejei határidőig nem jelentkeztek lett nyelvvizsgára. Ezért tartózkodási engedélyüket lejártnak tekintik, így Lettországot november 30-ig el kell hagyniuk.

Tavaly ősszel a lett parlament megszigorította az orosz állampolgárok tartózkodási engedélyére vonatkozó szabályokat az Ukrajna elleni orosz háború nyomán.

 Ahhoz, hogy az érintettek továbbra is a balti országban maradhassanak, tartós tartózkodási engedélyért kell folyamodniuk, valamint – kevés kivételtől eltekintve – bizonyos fokú lett nyelvismeretet kell bemutatniuk.

Az 1,9 milliós, Oroszországgal határos Lettország lakosságának 30 százalékát orosz ajkúak teszik ki, akik nagyrészt még a szovjet időkben telepedtek le ott.

Az új szabályozás miatt, amely hatósági adatok szerint hozzávetőleg 20 ezer embert érint, heves társadalmi vita alakult ki. A parlament ezért a kormány javaslatára további két évet biztosított a nyelvvizsgák letételére.

Aki idén szeptember elsejéig nem tudott levizsgázni, két évre szóló tartózkodási engedélyt igényelhet, illetve ez idő alatt újabb vizsgát tehet.

 Azok viszont, akik egyáltalán nem jelentek meg a vizsgára, most levelet kapnak a bevándorlási hatóságtól.

Korábbi értesülések szerint mintegy 13 ezer orosz állampolgár jelentkezett nyelvvizsgára, és 11 ezren teljesítették is a követelményeket.

A szabályozás bírálói szerint a nyelvismereti szigorú követelményrendszer, illetve a kiutasítások főleg az időseket és a védelemre szorulókat sújtják, akik nem jelentenek fenyegetést a lett nemzetbiztonságra. Sokan közülük egész életüket Lettországban töltötték. A szabályozás támogatói viszont éppen azzal érvelnek, hogy az érintetteknek ezért elegendő idejük és lehetőségük volt a lett nyelv elsajátítására.

(hirado.hu)

social
Kövessenek bennünket a közösségi oldalakon
subscribe
Szeretnéd olvasni a híreket akkor is, ha nem vagy internetközelben?

Iratkozz fel speciálisan erre a célra kialakított Telegram-csatornánkra, melyen teljes egészében megosztjuk cikkeinket! A telefonod háttérben futó üzemmódban fogja betölteni az aktuális híreket, így nem fogsz lemaradni a legfontosabb eseményekről!

Feliratkozás
subscribe
Feliratkozás
Iratkozzon fel
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a legaktuálisabb hírekről. Mi nem küldünk spam üzeneteket, ugyanis tiszteljük a magánéletét.
baner 1 baner 2
A nap hírei