Csák János Kárpátalján: egyetlen magyart sem hagyunk magára a világon (videó)

Csák János Kárpátalján: egyetlen magyart sem hagyunk magára a világon (videó)

16:55 Szeptember 23, 2023

Közélet 1008 2 хвилини

„Az ember legnagyobb szükséglete a kötődés és hovatartozás, mi magyar emberek kötődünk Istenhez, hazához, családjainkhoz” – mondta Csák János Kultúráért és Innovációért felelős miniszter a beregszászi II. Rákóczi Ferenc Főiskola tanévnyitóján. A miniszter beszédében kiemelte, hogy az anyaország egyetlen magyart sem hagy magára a világban. A vidék sokszínűségéről azt mondta, hogy úgy tekint Kárpátaljára, mint egy tündérkertre, ahol évtizedek óta élnek együtt békésen különböző vallású és nemzetiségű emberek. A végzős diákoknak azt üzente, hogy bárhova sodorja őket az élet, sohasem feledjék el, hogy honnan jöttek. Csák János miniszter az ünnepség végén átvehette a főiskola által 2014-ben alapított Rákóczi-díjat, melyet minden évben közismert személyiségek kapnak, akik nagy szerepet vállaltak a főiskola támogatásában valamilyen módon. Az alapítás évében elsőként Orbán Viktor, Magyarország miniszterelnöke kapta meg a köszönetnyilvánító díjat.

social
Kövessenek bennünket a közösségi oldalakon
subscribe
Szeretnéd olvasni a híreket akkor is, ha nem vagy internetközelben?

Iratkozz fel speciálisan erre a célra kialakított Telegram-csatornánkra, melyen teljes egészében megosztjuk cikkeinket! A telefonod háttérben futó üzemmódban fogja betölteni az aktuális híreket, így nem fogsz lemaradni a legfontosabb eseményekről!

Feliratkozás
subscribe
Feliratkozás
Iratkozzon fel
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a legaktuálisabb hírekről. Mi nem küldünk spam üzeneteket, ugyanis tiszteljük a magánéletét.
A nap hírei