Jó hangulatú szüreti délután Haláboron

Jó hangulatú szüreti délután Haláboron

20:30 Szeptember 25, 2023

Közélet 1368 3 хвилини

Українська

Szeptember 24-én, vasárnap a KMKSZ Halábori Alapszervezete Kádár Szilvia vezetésével szüreti délutánt szervezett, melyet a KMKSZ Beregszászi Középszintű Szervezete támogatott.

A program a Tisza-parti Halábor kultúrházában, ünnepi műsorral vette kezdetét. A helyi óvodások aranyos, szüreti műsorának örülhetett először a közönség, akiket Kocsis Katica készített fel.

Majd Kovács István koreográfus tanítványai, a Halábori Tiszavirág Táncegyüttes kisebb és nagyobb csoportja is bemutatta a tudását. A kicsik gyermekjátékot, a nagyok egy lendületes kalocsai táncot adtak elő, az alkalomhoz illő verseket szavaltak és énekeltek is. A Borzsovai Ibolya Tánccsoport dél-dunántúli ugróst és egy dél-alföldi táncot mutatott be, ezzel is színesítve a programot. Végül a kisebb és a nagyobb halábori csoport közösen járta a szüreti táncot, amiért nagy taps volt a jutalmuk.

A szervezők jóvoltából senki sem maradt éhen, a rendezvényen jutott mindenkinek a finom töltött káposztából, lekváros fánkból meg csemegeszőlőből. Evés után pedig kezdődhetett a tánc.

A szervezőktől a program minden résztvevője kapott egy sorsjegyet, a tombolán sok hasznos ajándék mellett a fődíj egy nagy bőségkosár volt, amelyet Lőcsei Milán vihetett haza, ezúttal neki kedvezett a szerencse, de kisebb kosarat nyert még Bak Bianka és Kádár Zsófia. Ajándékot kaptak továbbá a helyi kultúrcsoport növendékei is, akik a szüreti dekorációt készítették.

Kádár Szilvia összegezve a végén elmondta: „Úgy látom, nagyon jól érzi itt magát mindenki, felszabadultan beszélgetnek. Ez egy jó délután volt.”

(Badó Zsolt/Kárpátalja hetilap)

social
Kövessenek bennünket a közösségi oldalakon
subscribe
Szeretnéd olvasni a híreket akkor is, ha nem vagy internetközelben?

Iratkozz fel speciálisan erre a célra kialakított Telegram-csatornánkra, melyen teljes egészében megosztjuk cikkeinket! A telefonod háttérben futó üzemmódban fogja betölteni az aktuális híreket, így nem fogsz lemaradni a legfontosabb eseményekről!

Feliratkozás
subscribe
Feliratkozás
Iratkozzon fel
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a legaktuálisabb hírekről. Mi nem küldünk spam üzeneteket, ugyanis tiszteljük a magánéletét.
A nap hírei