karpat.in.ua

Milyen enyhítésekre számíthatunk Ukrajnában június 1. után?

Június 1-től kezdődik meg a koronavírus-járvány miatt bevezetett karanténkorlátozások következő enyhítési szakasza, mely során a vonat- és a buszjáratok beindítására, illetve a sofőriskolák, edzőtermek és medencés üdülőhelyek megnyitására számíthatunk.

A hírt Viktor Ljasko egészségügyi miniszterhelyettes, országos tisztifőorvos közölte egy május 26-i sajtókonferencián.

„Június 1-től – amennyiben elérjük a járványhelyzet várt mutatóját –, tervben van az edzőtermek és medencés üdülőhelyek megnyitása. Továbbá engedélyezzük azon csoportos oktatások beindítását, melyen 10 személynél több nem vesz részt. Például, megkezdődhet a tanítás a sofőriskolákban. Tervezzük a vonatjáratok és a megyék közötti buszjáratok beindítását is” – közölte.

Elmondása szerint, ami a medencés üdülőhelyeket és az edzőtermeket illeti, a napokban az Egészségügyi Minisztérium honlapján közzéteszik azokat a feltételeket, melyet minden tulajdonosnak biztosítani kell az ilyen jellegű intézményekben.

Hozzátette azt is, hogy a medencével rendelkező helyeket nem tervezték megnyitni a korlátozások feloldásának harmadik szakaszában, azonban a friss adatok a vírus vízben való terjedésével kapcsolatban lehetővé teszik az ilyen üdülőhelyek beindítását is, amennyiben a tulajdonosok minden járványmegelőzési előírást betartanak.