Hűtőkocsiból mentett meg hat menekültet a BBC újságírója

Hűtőkocsiból mentett meg hat menekültet a BBC újságírója

20:32 Szeptember 29, 2023

Közélet 725 2 хвилини

Váratlan mentőakcióba keveredett a BBC egyik újságírója, aki megrázó cikkben mesélte el, hogyan mentett meg a segítségével a francia rendőrség hat menekültet egy hűtőkocsi rakteréből.

A szerencsésen végződött történet egy rejtélyes üzenettel kezdődött, amelyben az újságírót ismeretlenek arról értesítették, hogy valakik egy hűtőkocsiban próbálnak meg illegálisan menekülteket szállítani Franciaországból Angliába. Ezt egy furcsa hívás is követte, amelyben valaki azt kérdezte tőle, Európában van-e.

„Kérlek, segíts, sürgős” – kérlelte pánikban a vonal másik végén.

Az újságíró – aki korábban tudósított már vietnámi menekültekről – ezután kérdéseket tett fel, ebből derült ki, hogy egy lezárt teherautóban valószínűleg hat nőt szállítanak, de sem a helyzetüket, sem a teherautó rendszámtábláját nem tudták neki megmondani. A hűtőrendszer viszont be volt kapcsolva, és nagyon fáztak.

Az ismeretlen hívónak végül sikerült egyikükkel összekötni az újságírót, akinek ezután képeket és videókat is tudtak küldeni a pánikba esett nők.

„Nem kapok levegőt” – hallatszódott az egyik videóban. A másikból az is kiderült, hogy a raktérben, ahol ültek, egészen a plafonig gyümölcsökkel teli kartondobozok voltak, így csak néhány centis helyük volt a padlón, ahol ekkor már 10 órája tartózkodtak.

(hvg.hu)

social
Kövessenek bennünket a közösségi oldalakon
subscribe
Szeretnéd olvasni a híreket akkor is, ha nem vagy internetközelben?

Iratkozz fel speciálisan erre a célra kialakított Telegram-csatornánkra, melyen teljes egészében megosztjuk cikkeinket! A telefonod háttérben futó üzemmódban fogja betölteni az aktuális híreket, így nem fogsz lemaradni a legfontosabb eseményekről!

Feliratkozás
subscribe
Feliratkozás
Iratkozzon fel
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a legaktuálisabb hírekről. Mi nem küldünk spam üzeneteket, ugyanis tiszteljük a magánéletét.
A nap hírei