karpat.in.ua

Önkéntesek bevonásával és az orvosok biztosításával oldaná fel olasz módra a karantént Zelenszkij

A koronavírus-fertőzés elleni biztonsági intézkedések betartására figyelmeztető önkéntesek bevonásával és az első vonalban dolgozó orvosok bebiztosításával szüntetné meg a karantént Olaszország példáját követve Volodimir Zelenszkij elnök – idézte az Elnöki Hivatal az államfő kijelentését, amit a kormányfő és a koronavírus-járvány leküzdéséért felelős főhivatalok vezetőivel tartott hagyományos keddi tanácskozáson tett.

A közlés szerint Denisz Smihal miniszterelnök felvetésére reagálva, miszerint olaszországi minta alapján önkénteseket kellene bevonni a koronavírus-járvány elleni biztonsági intézkedések betartatásának biztosításába, Zelenszkij nagyon jónak nevezte és támogatásáról biztosította az ötletet. Mint mondta, az önkéntesek emlékeztetnék az embereket a szociális távolság betartására és a szájmaszk viselésének fontosságára. Ilyen módon a karantén feloldása során nem felejtenénk el, hogy a veszély nem múlt el, és be kell tartani a biztonsági előírásokat – tette hozzá.

Az elnök kitért a koronavírus-járvány ellen az első vonalban harcoló orvosok biztosításának kérdésére. Hangsúlyozta, hogy Ukrajna egész területén be kell biztosítani az orvosokat. Egyúttal felszólította Olekszij Csernisov közösség- és területfejlesztési minisztert, hogy gyűjtse össze a szükséges dokumentumokat, és közölje, mikor lehetséges az orvosok biztosítása.

(vb/president.gov.ua)