karpat.in.ua

Zajlik a 30 éves a beregszászi színház nemzetközi fesztivál (videó)

Szarvas József Pustol a hó című előadásával folytatódott a 30 éves a beregszászi színház nemzetközi fesztivál programsorozata. A Kossuth – és Jászai Mari-díjas színész önálló estje a Könnyű neked, Szarvas Józsi… címmel a Bérczes Lászlóval közösen írt életregény nyomán készült. Az előadás során a színész egy pillanatra megáll, visszanéz, hogy találkozzon önmagával: a tanyasi kisfiúval, a debreceni henteslegénnyel, a Csokonai Színház segédszínészével, majd az új Nemzeti Színház színészével. A Kaszás Attila Pajta Színház és a viszáki Tündérkert gazdájával. Ez utóbbi azért is fontos, mert egy Tündérkert első fáját Kárpátalján is elültette Szarvas József, persze nem a színpadon. A helyszín a Tiszacsomai Honfoglalási Emlékpark volt, ahol a színész elmesélte, hogy a Vas Vármegyei Viszákon vásárolt egy portát még 1999-ben. A pajtát színházzá alakították, amelyet néhai barátja és pályatársa emlékét őrizve, Kaszás Attiláról neveztek el. Valamint csatlakozva a mozgalomhoz közösségépítő és nemzeterősítő szándékkal létrehozta az őshonos gyümölcsfákból álló Tündérkertjét.