Az alkotója náci múltja és az ablakok antiszemita motívumai miatt takarták le egy templom ólomüveg ablakait

Az alkotója náci múltja és az ablakok antiszemita motívumai miatt takarták le egy templom ólomüveg ablakait

11:08 Október 10, 2023

Közélet 1218 3 хвилини

Letakarták egy bécsi protestáns templom ólomüveg ablakait, mert azokon állítólag antiszemita motívumok szerepeltek, és az ablakok alkotója tagja volt a náci pártnak.

A Pauluskirche 15 ablakát vasárnap borították be egy olyan anyaggal, amelyen a hit, remény, szeretet szavak állnak – mondta el Elke Petri, a templom lelkésze, hozzáfűzve, hogy erre átmenetileg volt szükség addig, amíg új ablakokkal helyettesítik majd a régieket.

Az ólomüveg ablakokat az 1960-as években Rudolf Böttger (1887–1973) osztrák festőművész tervezte, aki korábban a náci párt bécsi szervezetének funkcionáriusa volt.

My Website


A lelkész közlése szerint az ablakokon egyebek mellett „a Hitlerjugend egykori tagjait felidéző szőke copfos lány, továbbá egy árja külsejű Jézus” is megjelenik a zsidók sztereotíp, rágalmazó ábrázolása mellett.

Az üvegablakok vitatott ábrázolású bibliai motívumai miatt 2003-ban egy magyarázó táblát is kitettek a templomban. A hívek egy része azonban nem támogatta, hogy a templomon bármilyen változást hajtsanak végre, ezért eddig nem fedték le az ablakokat – hangsúlyozta Petri, hozzátéve, hogy nem az ablakok megsemmisítése a céljuk.

A tervek szerint azoknak az üvegablakoknak, amelyekkel kapcsolatban nem merültek fel kétségek, a csere után is biztosítanak a templomban egy emlékhelyet.

Böttger a II. világháború után Bajorországban élt, ahol életrajzírója, Florian Jung szerint iskolák, lakóépületek és vallási építmények falait is díszítik a munkái.

(hirado.hu)

social
Kövessenek bennünket a közösségi oldalakon
subscribe
Szeretnéd olvasni a híreket akkor is, ha nem vagy internetközelben?

Iratkozz fel speciálisan erre a célra kialakított Telegram-csatornánkra, melyen teljes egészében megosztjuk cikkeinket! A telefonod háttérben futó üzemmódban fogja betölteni az aktuális híreket, így nem fogsz lemaradni a legfontosabb eseményekről!

Feliratkozás
subscribe
Feliratkozás
Iratkozzon fel
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a legaktuálisabb hírekről. Mi nem küldünk spam üzeneteket, ugyanis tiszteljük a magánéletét.
A nap hírei