Ukrajna megszervezte az első evakuációs repülőjáratot Izraelből kedvező jegyárakkal

Ukrajna megszervezte az első evakuációs repülőjáratot Izraelből kedvező jegyárakkal

19:43 Október 11, 2023

Közélet 1436 2 хвилини

Українська

Ukrajna megszervezte az első evakuációs repülőjáratot, kedvező jegyárakkal, az Izraelben maradt ukrán állampolgárok számára – jelentette be szerdán Jevhen Kornyijcsuk izraeli ukrán nagykövet egy televíziós műsorban, adta hírül az rbc.ua hírportál.

A jelentés szerint Kornyijcsuk az ukrán televízió non-stop háborús adásának nyilatkozva elmondta: az ukrán nagykövetség a legsérülékenyebb állampolgári rétegnek nyújt segítséget. Azokról az ukrán állampolgárokról van szó, akik orvosi kezelés alatt állnak, vagy gyermekeik vannak, vagy akik ideiglenesen tartózkodnak Izraelben, vagy olyan turisták, akiknek a járatát törölték – tette hozzá. „Az első, Romániába irányuló evakuációs járat 200 jegyét mérsékelt áron, relatíve háború előtti díjszabásért szombatra eladtuk”– jelezte a diplomata.

A nagykövet megjegyezte, hogy nagy valószínűséggel egy másik járatot is szerveznek vasárnapra. Mint jelezte, összesen mintegy ezer ember fordult a nagykövetséghez segítségért az evakuáláshoz. Megjegyezte: a nagykövetség a legsérülékenyebb lakossági rétegnek nyújt segítséget.

A Külügyminisztérium közlése szerint mintegy 700 ukrán nem tudja elhagyni Izraelt a törölt járatok miatt, a Gázai övezetből pedig 170 ukrán állampolgár szeretne távozni.

(vb/rbc.ua)

social
Kövessenek bennünket a közösségi oldalakon
subscribe
Szeretnéd olvasni a híreket akkor is, ha nem vagy internetközelben?

Iratkozz fel speciálisan erre a célra kialakított Telegram-csatornánkra, melyen teljes egészében megosztjuk cikkeinket! A telefonod háttérben futó üzemmódban fogja betölteni az aktuális híreket, így nem fogsz lemaradni a legfontosabb eseményekről!

Feliratkozás
subscribe
Feliratkozás
Iratkozzon fel
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a legaktuálisabb hírekről. Mi nem küldünk spam üzeneteket, ugyanis tiszteljük a magánéletét.
baner 1 baner 2
A nap hírei