Az Egyesült Államok bejelentette állampolgárainak evakuálását Izraelből

Az Egyesült Államok bejelentette állampolgárainak evakuálását Izraelből

13:42 Október 13, 2023

Közélet 946 4 хвилини

Українська

Az amerikai kormányzat péntektől bérelt repülőgépeket küld Izraelbe az amerikai állampolgárokért, akik elhagynák a Hamász támadása nyomán bizonytalanná vált térséget – közölte csütörtökön az Egyesült Államok külügyminisztériuma.
Matthew Miller szóvivő közleménye szerint a lépést az indokolja, hogy a menetrend szerinti repülőközlekedés korlátozottá vált. Azt is hozzátette, hogy az adminisztráció egyeztet a légitársaságokkal is, hogy a következő napokban szélesítsék a lehetőségeket Izrael elhagyására. A hivatalos becslések szerint mintegy 160-170 ezer amerikai tartózkodik Izraelben turistaként, életvitelszerűen, vagy más keretek között.

A washingtoni Fehér Ház helyi idő szerint csütörtök délután bejelentette, hogy már legkevesebb 27 amerikai áldozata van a 6 napja tartó harcoknak. John Kirby, a Nemzetbiztonsági Tanács kommunikációs koordinátora elmondta, hogy az eltűntként nyilvántartott amerikaiak száma 14, és arra kért minden amerikait, készüljön fel további rossz hírekre.

Pénteken az Egyesült Államokból útnak indul egy második haditengerészeti kötelék a Földközi-tenger keleti medencéje felé – közölték kormányzati tisztségviselők. A bejelentés szerint a Virgina állambeli Norfolk haditengerészeti támaszpontjáról indítják el a második, hadihajókból álló egységet, emellett a légierő további egységeit vezényelték a Közel-Keleten működő amerikai katonai támaszpontokra. Amerikai szakértői elemzések szerint a katonai felvonulás arra az aggodalomra adott reakció, hogy az Izraelben kitört konfliktus kiszélesedhet. Az amerikai katonai jelenlét erősítése az „elrettentő erő” fokozásáról szól.

Kedd óta már a térségben van a Gerald Ford repülőgép-hordozó vezetése alatti haditengerészeti kötelék.

Lloyd Austin védelmi miniszter a tervek szerint pénteken Izraelbe utazik, hogy az amerikai katonai segítség kiszélesítéséről tárgyaljon. A Pentagon vezetője csütörtökön Brüsszelben tartott sajtótájékoztatóján azt hangoztatta, hogy az Egyesült Államok sürgősséggel intézkedik arról, hogy Izrael minden eszközhöz hozzájusson, amire az önvédelemhez szüksége van. A miniszter hozzátette, hogy országa képes egyszerre támogatni Izraelt és Ukrajnát.

A miniszter egy nappal korábban azt közölte, hogy az amerikai különleges műveleti erők egy kisebb egysége segíti az izraeli partnereket hírszerzési és tervezési munkában. Lloyd Austin hangsúlyozta, hogy az amerikai egység egyelőre nem kapott megbízást arra, hogy részt vegyen túszmentésben, ugyanakkor hozzátette, hogy ez megtörténhet, ha érkezik ilyen kérés.

Csütörtökön Izraelben tárgyalt Anthony Blinken külügyminiszter, aki a tárca közlése szerint folytatja utazását a Közel-Keleten, így tárgyal Jordániában, Egyiptomban, Katarban és Szaúd-Arábiában is. A bejelentés szerint a miniszter célja, hogy az egyeztetésekkel segítsen megelőzni a konfliktus kiszélesedését.

Forrás

social
Kövessenek bennünket a közösségi oldalakon
subscribe
Szeretnéd olvasni a híreket akkor is, ha nem vagy internetközelben?

Iratkozz fel speciálisan erre a célra kialakított Telegram-csatornánkra, melyen teljes egészében megosztjuk cikkeinket! A telefonod háttérben futó üzemmódban fogja betölteni az aktuális híreket, így nem fogsz lemaradni a legfontosabb eseményekről!

Feliratkozás
subscribe
Feliratkozás
Iratkozzon fel
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a legaktuálisabb hírekről. Mi nem küldünk spam üzeneteket, ugyanis tiszteljük a magánéletét.
A nap hírei