A katonai hatóság a nyilvántartásban nem szereplő hadköteleseket is „látja”, így jobb, ha önként bevonulnak – Kalmikova

A katonai hatóság a nyilvántartásban nem szereplő hadköteleseket is „látja”, így jobb, ha önként bevonulnak – Kalmikova

18:30 Október 13, 2023

Közélet 1319 2 хвилини

Українська

A hadkiegészítő parancsnokságoknak lehetőségük van a hadköteles állampolgárok azonosítására, még akkor is, ha nem frissítették adataikat a területi toborzási és szociális támogatási központokban vagy nem szerepelnek a hadkötelesek elektronikus nyilvántartásában – jelentette ki pénteken Natalija Kalmikova védelmi miniszterhelyettes egy televíziós műsorban, számolt be az rbc.ua hírportál.

A jelentés szerint Kalmikova az ukrán televízió non-stop háborús adásában műsorvezetői kérdésére, hogy a hadkötelesek nyilvántartásának milyen szerepe van a mozgósítást elkerülni próbálók számának csökkentésében, elmondta, hogy az állam „láthatja” ilyen állampolgárokat. „Még akkor is, ha valaki nem szerepel a katonai nyilvántartásban, mert vannak más nyilvántartások is, és ezek segítségével mindenképp ki tudjuk deríteni” – tette hozzá.

Ebben az összefüggésben a védelmi miniszterhelyettes emlékeztetett az emberek „digitális lábnyomára” a modern világban. Mint hangsúlyozta, „Ukrajnát mindannyiunknak meg kell védenünk”. „Ezért jobb, ha mindenki maga jelentkezik, megkeresi azt az egységet, amelyben szolgálni akar és bevonul” – tanácsolta Natalija Kalmikova.

(vb/rbc.ua)

social
Kövessenek bennünket a közösségi oldalakon
subscribe
Szeretnéd olvasni a híreket akkor is, ha nem vagy internetközelben?

Iratkozz fel speciálisan erre a célra kialakított Telegram-csatornánkra, melyen teljes egészében megosztjuk cikkeinket! A telefonod háttérben futó üzemmódban fogja betölteni az aktuális híreket, így nem fogsz lemaradni a legfontosabb eseményekről!

Feliratkozás
subscribe
Feliratkozás
Iratkozzon fel
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a legaktuálisabb hírekről. Mi nem küldünk spam üzeneteket, ugyanis tiszteljük a magánéletét.
baner 1 baner 2
A nap hírei