Az amerikai X (korábban: Twitter) közösségi oldal riválisaként indított Threadset havi szinten megközelítően már százmillióan használják – közölte Mark Zuckerberg, az az anyavállalat vezérigazgatója szerdán, bemutatva a Meta negyedéves eredményeit.
A vezérigazgató azt mondta, már régóta gondolkodott egy olyan platform létrehozásán, amelynek egymilliárd felhasználója lehet, és „amely pozitívabb” a jelenleginél. Hangsúlyozta: „Ha néhány évig kitartunk a Threads mellett, szerintem megvalósíthatjuk az elképzelésünket”.
A Threads a Meta fotó- és videoszolgáltatásához, az Instagramhoz kapcsolódik, így ki tudja használni az ottani több száz millió felhasználó között már meglévő kapcsolatokat Az Európai Unióban azonban egyelőre nem indult el ez a szolgáltatás, amit a Meta az uniós digitális jogszabályok okozta nehézségekkel indokolt.