karpat.in.ua

Az UNE felújítja az egyetem 4-es számú kollégiumának épületét (videó)

Ez a projekt a kitartásról szólt, ami 2017-ben kezdődött. Az Ungvári Nemzeti Egyetem jelentkezett az Oktatási és Tudományos Minisztérium, az Európai Beruházási Bank és a NEFCO nemzetközi finanszírozási szervezet által kezdeményezett ukrán felsőoktatási intézmények számára meghirdetett energiatakarékossági pályázatra. A 130 pályázó felsőoktatási intézmény közül az ungvári bekerült a 7 kiválasztott közé. Jelenleg pedig egyike annak a három egyetemnek, amelyek továbbjutottak a többlépcsős válogatáson. A projekt jóváhagyására külön törvényt fogadtak el – mondta Olekszandr Rohacs, az Ungvári Nemzeti Egyetem tudományos és pedagógiai munkájáért felelős rektorhelyettese. Ahhoz, hogy az egyetem pályázhasson, 20% önrésszel kellett rendelkeznie, valamint megfelelni még néhány kritériumnak. A másik érv, ami az ungvári egyetem mellett szólt, hogy korábban már elvégezték az épületek energetikai ellenőrzését. Olekszandr Rohács rektorhelyettes bemutatta a kollégium, valamint a laboratóriumi épületszárny jelenlegi állapotát. A munkálatokkal előzetesen 2023 végéig kellett elvégezni, de háború miatt módosítani kellett ezt a határidőt. A támogatás továbbra is folyamatos. Jelenleg a 4-es számú kollégiumban folyó munkálatok a végső szakaszban vannak. Itt a diákokon kívül ideiglenesen áttelepített családok is lettek elhelyezve. A homlokzat és a műszaki födém szigetelése, a nyílászárók cseréje, illetve az erkélyek helyreállítása is megtörtént már. A fűtési rendszer is teljes körű felújításon esett át. Elkészült az autonóm fűtési központ, és a vizesblokkok felújításával is végeztek már. Az egyetem A, B, C, D épületeinek felújítása csak most kezdődött el. Az energiahatékonyság a tervezett projekt fő hozadéka, de emellett nem elhanyagolható az épületek esztétikai megjelenítése sem. Az ungvári egyetem vezetősége örül, hogy részese lehet a nagyszabású projektnek, mivel önerőből nem tudták volna megvalósítani ezeket a felújításokat. Ahogy fogalmaztak: folyamatosan törekedni fognak az energiahatékonyság tökéletesítésére.