Megerősíti Litvánia a Fehéroroszországgal közös határának védelmét

Megerősíti Litvánia a Fehéroroszországgal közös határának védelmét

18:40 November 7, 2023

Közélet 958 2 хвилини

Українська

Litvánia a következő két évben 450 új határőrrel megerősíti Fehéroroszországgal közös határának védelmét – közölte hétfőn Rustamas Liubajevas, a balti ország határőrségének vezetője.

A vilniusi parlament nemzetbiztonsági és védelmi ügyekért felelős bizottságában felszólalva Liubajevas elmondta, hogy a 2024–2025-ös toborzás után csak egy három hónapos alaptanfolyam elvégzését követően irányítanák át az új határőröket a határhoz.

 Jelenleg a litván határőrségnél 4300-an dolgoznak határőrök és civil alkalmazottak vegyesen.

Litvánia közel 680 kilométeres határon osztozik Fehéroroszországgal, amely egyben az Európai Unió külső határa. 2021 nyarán és őszén emberek ezrei próbáltak meg illegálisan bejutni az Európai Unióba ezen a szakaszon.

A balti államok és Lengyelország is Aljakszandr Lukasenka fehérorosz elnököt vádolja azzal, hogy szervezetten szállított migránsokat válságrégiókból az EU külső határához. Az érintett országok válaszul megerősítették határaik védelmét.

(hirado.hu)

social
Kövessenek bennünket a közösségi oldalakon
subscribe
Szeretnéd olvasni a híreket akkor is, ha nem vagy internetközelben?

Iratkozz fel speciálisan erre a célra kialakított Telegram-csatornánkra, melyen teljes egészében megosztjuk cikkeinket! A telefonod háttérben futó üzemmódban fogja betölteni az aktuális híreket, így nem fogsz lemaradni a legfontosabb eseményekről!

Feliratkozás
subscribe
Feliratkozás
Iratkozzon fel
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a legaktuálisabb hírekről. Mi nem küldünk spam üzeneteket, ugyanis tiszteljük a magánéletét.
baner 1 baner 2
A nap hírei