karpat.in.ua

Közösségépítés, tanulás és hagyományőrzés – közös savanyú káposzta készítés Nagydobronyban (videó)

Az idei évtől induló Kárpátaljai Magyar Líceum hálózat nagydobronyi képzési helyszínén járunk. Ez az intézmény látta vendégül azt a mintegy 100 diákot, akik a savanyú káposzta készítésének elsajátítása céljából érkezett ide. A diákokat köszöntötték az intézmények vezetői, majd megkezdődött az oktatás. A hagyományos savanyítás praktikájának ellesése mellett az volt a cél, hogy az intézmények konyháin a téli időszakra biztosítva legyen a többféleképpen felhasználható C-vitamin bomba. A Kárpátalja 5 településén elinduló líceum hálózat megálmodói és intézményvezetői úgy vélik, hogy a diákok életre neveléséhez elengedhetetlenek az élményközpontú és hasznos gyakorlati órák. Emellett remek lehetőség a közösség erősítésére, hiszen ilyenkor a beregszászi, tiszapéterfalvai, nagyszőlősi, kisgejőci és nagydobronyi diákok jobban megismerhetik egymást. Az 5 mázsa káposzta savanyítását a Pro Agricultura Carpatika Gazdasszony Tagozatának ügyes kezű tagjai mutatták meg a fiataloknak. A hidegebb időszakokra való elkészítésének Kárpátalján is nagy hagyománya van. Savanyúságnak kiváló, de főétel is készülhet belőle, általában fahordóban vagy műanyag edényben érlelik.