karpat.in.ua

A függetlenség napját ünnepelték Lengyelországban

Oroszország újabb nemzetek leigázására törekszik, ha nem állítják le – mondta ünnepi beszédében a lengyel elnök.

Több tízezren ünnepelték Varsóban a lengyel államiság visszaszerzésének 105. évfordulóját. A lengyel fővárosban szombat délben tartották a központi állami megemlékezést, amelyen Andrzej Duda elnök is beszédet mondott. Beszédében Duda a lengyel történelmi tapasztalatra utalva kitért az ukrajnai háborúra is:

„Amennyiben nem állítják le … Oroszország birodalmi ambícióját, az tovább fog élni, újabb nemzetek leigázására fog törekedni”-Andrzej Duda, lengyel elnök.

November 11-e, a függetlenség napja a legnagyobb nemzeti ünnep Lengyelországban. Annak emlékére tartják meg, hogy Lengyelország az első világháború végén, 1918 novemberében, 123 évi felosztottság után szerezte vissza önálló államiságát.

Az ebből az alkalomból a nemzeti körök által hagyományosan megtartott menetet idén a lengyel himnuszra utaló „Nincs még veszve Lengyelország” mottóval rendezték meg. A menet résztvevői nemzeti zászlók alatt, hazafias jelszavakat hangoztatva vonultak át a belvárosi Poniatowski hídon a Visztula túlsó partjára, a Nemzeti Stadionhoz, amelyben koncerttel zárult az ünnepség.

Jaroslaw Kaczynski kormányfőhelyettes, a kormányzó Jog és Igazságosság (PiS) elnöke még péntek este, egy kapcsolódó varsói megemlékezésen úgy ítélte meg, hogy az uniós alapszerződések módosításának terve nemcsak szuverenitásvesztéssel járna, hanem „egyenesen Lengyelország megsemmisítésével”.

Az Európai Parlament alkotmányügyi bizottságában (AFCO) október végén megszavazott tervezet szerint az alapszerződésekbe 267 olyan módosítást vezetnének be, amelyek értelmében kiterjesztenék az uniós intézmények hatáskörét, és 65 területen megszüntetnék az egyhangú döntéshozatal kötelezettségét.

Forrás